2Mert ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését,
3hogyan fogunk megmenekülni mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt, miután kezdetét vette az Úr tanításával, azok, akik hallották, megerősítették számunkra,
4és velük együtt Isten is tanúságot tett róla jelekkel és csodákkal, akarata szerint sokféle erőmegnyilvánulással és a Szentlélek közléseivel.
5Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk.
6Az egyik helyen valaki tanúságot tett erről:
»Mi az ember, hogy megemlékezel róla,
s az ember fia, hogy meglátogatod?
7Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál;
dicsőséggel és tisztelettel koronáztad,
8.
Mert azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki.és mindent a lábai alá vetettél«
(Zsolt 8,5-7G) 10Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat vezet a dicsőségbe, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a tökéletességre.
Jegyzetek
2,10 Illett: a helyettesítő szenvedés titka tárul fel: Jézus Krisztus helyettesít bennünket, és helyrehozza a bűnök által felborult rendet. Isten az emberek megmentésének ezt a módját választotta, és irgalmának ez felelt meg leginkább, s az ő igazságossága sem szenvedett csorbát.