11Sok mindent kell erről mondanunk, és nehéz is megmagyarázni, mert késedelmesek lettetek a hallásra;
12ugyanis ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, de ismét arra van szükségetek, hogy valaki tanítson titeket Isten tanításának elemi dolgaira; olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd eledelre.
13Mert mindaz, aki tejet kap, tapasztalatlan az igazságosság tanításában, mivel még csecsemő;
14a tökéleteseknek pedig a szilárd étel való, azoknak, akik a gyakorlás által kifejlesztették érzékeiket, hogy megkülönböztessék a jót és a rosszat.
6
1Így tehát, mellőzve Krisztus tanításának elemeit, a tökéletesebb dolgokra térünk át, s nem rakjuk le újra az alapot a holt cselekedetekből való megtérésről és az Istenben való hitről,
2a keresztségek tanításáról, valamint a kézföltételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről.
3Ezt is megtesszük majd, ha Isten megengedi.
4Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben,
5és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit,
6azután mégis elestek, hogy ismét megújuljanak és megtérjenek. Ők ugyanis újra megfeszítik Isten Fiát, amennyire rajtuk áll, és csúfot űznek belőle.
7Mert az a föld, amely beissza a gyakran hulló esőt, és alkalmas növényt terem azoknak, akik művelik, Istentől áldást nyer;
8az viszont, amelyik tövist és bojtorjánt terem, megvetésre méltó, átok fenyegeti, s a sorsa a tűzben való megégettetés.
(Ter 3,18)
Jegyzetek
6,4 Valószínűleg azt jelenti, hogy azok, akik megvilágosodtak (a keresztségben) és megízlelték a mennyei ajándékot (az Eucharisztiát), kimerítettek minden Krisztus által nyújtott lehetőséget. Ha ezeket elvetették és hitszegővé váltak, nincs már számukra más, újabb lehetőség, hogy ismét részesüljenek a megváltásban. Ez nem annak az Istennek a tehetetlensége, aki az emberi szabadságot alkotta; maga a hitszegő hozza magát abba a lehetetlen helyzetbe, hogy nem hisz többé az egy Krisztusban, aki őt megmenthetné. Isten ugyanis egyetlen Üdvözítőt rendelt az egész emberi nem számára (vö. Csel 4,12).