8A hite által engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy.
(Ter 12,1.4)
9Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakvaIzsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel;
(Ter 26,3}<fs)
10várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója.
11Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette.
12Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a tengerpart megszámlálhatatlan homokszemei.
(Ter 22,17)
13Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön.
14Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek.
15Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni,
16ők azonban egy jobb haza felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli, hogy őt az ő Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik.