Káldi-Neovulgáta

Evangélium Máté szerint

9 *Egy béna meggyógyítása1Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába.
2Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: „Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.”
3Erre egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: „Ez káromkodik.” 4Jézus látta gondolataikat és így szólt: „Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? 5Ugyan mi könnyebb, azt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »Kelj föl és járj«? 6Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – s ekkor a bénához fordult –: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” 7Az fölkelt és hazament. 8Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
   *Máté meghívása9Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt.

   10Történt pedig, hogy amikor asztalhoz telepedett a házban, sok vámos és bűnös jött, és asztalhoz ült Jézussal és tanítványaival együtt.
11Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” 12Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. 13Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot«, (Oz 6,6)  mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”
   *Kérdés a böjtről14Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”
15Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. 16Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. 17Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.”
   *Egy elöljáró lányának feltámasztása és egy beteg asszony meggyógyítása18Amíg ezeket mondta nekik, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.”
19Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival.
   20Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét.
21Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” 22Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony.
   23Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt:
24„Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. 25Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. 26Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.
   Két vak meggyógyítása27Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”
28Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?” Azok ezt válaszolták neki: „Igen, Uram!” 29Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: „Legyen nektek hitetek szerint.” 30Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” 31De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.
   *Egy néma meggyógyítása32Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat.
33Kiűzte belőle az ördögöt, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” 34A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.”
   *A nagy aratás35Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt.
*36Amikor a tömeget látta, megesett rajtuk a szíve, mert kimerültek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. (Ez 34,5)  *37Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. 38Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”