38Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.
39Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait,
40Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: »Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!«
41Az Úr ezt válaszolta neki: »Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz,
42pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.«
27Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: »Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!«
28Erre ő azt mondta: »Inkább azok a boldogok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!«
Jegyzetek
11,28 Jézus nem utasítja vissza édesanyját, csak azt fejezi ki, hogy még az anyasága sem használt volna neki semmit, ha nem lett volna jó és hűséges (Aranyszájú Szt. János). Máriát dicsérjük nagy méltósága miatt, de méginkább kiváló példaadásáért Isten akaratának elfogadásában.