2Az imádságban legyetek állhatatosak, legyetek abban éberek, hálaadással!
3Imádkozzatok értünk is, hogy Isten tárja fel előttünk az ajtót a beszédhez, Krisztus titkának hirdetéséhez, amely miatt bilincsekbe is vertek,
4hogy úgy ismertessem meg azt, mint ahogy róla szólnom kell.
5Bölcsen viselkedjetek a kívülállókkal szemben, használjátok fel a kedvező alkalmat! Jól értékesítsétek az időt!
6Beszédetek legyen mindig kedves, sóval ízesített, hogy tudjátok, miképpen kell kinek-kinek megfelelnetek!
7Az én sorsomról mindent elmond majd nektek Tichikusz, a szeretett testvér, a hűséges szolga és szolgatársam az Úrban.
8Éppen azért küldtem őt hozzátok, hogy megismerjétek helyzetünket, és megvigasztalja szíveteket.
9Vele megy Onezimosz, a kedves és hű testvér is, aki közületek való. Ők mindenről értesítenek majd titeket, ami itt történik.