Szent István Társulati Biblia

Az evangélium János szerint

Jézus fölmegy az ünnepekre és tanít. 7 *1Jézus ezután bejárta Galileát. Júdeába nem akart menni, mert a zsidók az életére törtek.
2Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep.
3Ezért testvérei így szóltak hozzá: „Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. 4Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé.” 5Testvérei sem hittek ugyanis benne. 6Jézus ezt válaszolta nekik: „Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. 7Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. 8Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm.” 9Ezt mondta nekik, s ott maradt Galileában. 10De azután, hogy testvérei fölmentek az ünnepre, ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem titokban. 11A zsidók keresték az ünnepen. „Hol van?” – kérdezgették, 12s a nép körében sokat emlegették. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy félrevezeti a népet. 13De a zsidóktól való félelmében senki sem beszélt nyíltan róla.
   *14Amikor már eltelt az ünnep fele, Jézus fölment a templomba, és tanított.
15A zsidók csodálkozva mondogatták: „Hogy ismerheti így az Írásokat, amikor nem is tanulta?” 16Jézus így felelt nekik: „Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött. 17Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől való-e ez a tanítás, vagy csak magamtól beszélek. 18Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki azonban annak dicsőségén munkálkodik, aki őt küldte, az igaz, s nincs benne hamisság. *19Hát nem adott nektek Mózes törvényt? Mégsem tartja meg egyiketek sem a törvényt. Miért törtök az életemre?” 20„Te ördögtől megszállott – szólt közbe a nép –, ugyan ki tör az életedre?” 21Jézus azonban folytatta: „Egyetlenegy tettet vittem végbe, s mindnyájan megütköztök rajta. 22Mózes parancsot adott a körülmetélésre – bár nem Mózestől eredt, hanem az ősatyáktól –, és szombaton is elvégzitek a körülmetélést. 23Ha tehát szombaton is körülmetélkedhet az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért acsarkodtok ellenem, amiért egy embert meggyógyítottam szombaton? 24Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!”
   *Vita a Messiás származásáról.25A jeruzsálemiek közül néhányan megjegyezték: „Ugye, ez az, akit halálra keresnek?
26S mégis teljesen nyíltan beszél, s nem szólnak rá semmit. Csak nem győződtek meg róla az elöljárók, hogy ő a Messiás? 27Róla tudjuk, honnét származik, a Messiásról azonban, ha eljön, senki sem fogja tudni, honnan való.”
   28Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek.
29Én azonban ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött.” 30Erre el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet, mert még nem érkezett el az órája.
   *Jézus közeli haláláról beszél.31A népből sokan hittek benne. „Hát több csodajelet visz végbe, ha eljön a Messiás, mint amennyit ez végbevitt?” – kérdezgették.
32A farizeusok fülébe jutott, hogy a nép titokban így beszél róla. Ezért a főpapok és a farizeusok elküldték szolgáikat, hogy fogják el. 33Ekkor Jézus azt mondta: „Már csak rövid ideig vagyok veletek, aztán visszatérek ahhoz, aki küldött. 34Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” 35Erre a zsidók tanakodni kezdtek: „Vajon hová akar menni, ahol nem találjuk meg? Csak nem a szórványban élő görögökhöz készül, hogy tanítsa őket? 36Mit jelent, amit mondott: Keresni fogtok, de nem találtok, s ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?”
   *Az élő víz ígérete.37Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt, és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék,
38aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.” 39Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.
   Újabb vita a Messiás eredetéről.40E szavak hallatára a népből némelyek így beszéltek: „Valóban ez a Próféta!”
41Mások meg: „Ő a Messiás!” De voltak, akik így vélekedtek: „Hát jöhet a Messiás Galileából? 42Az Írás szerint Dávid családjából s Betlehem városából kell a Messiásnak jönnie.” 43Így szakadás támadt miatta a nép közt. *44Némelyek már el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet.
   45A szolgák is visszatértek a papokhoz és a farizeusokhoz. Ezek kérdőre vonták őket: „Miért nem hoztátok magatokkal?”
46A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.” 47Erre a farizeusok megkérdezték tőlük: „Csak nem vezetett titeket is félre? 48Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? 49Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.” 50Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: 51„Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták, s meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?” 52De azt mondták neki: „Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána, s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta.” 53Ezután mindnyájan hazamentek.