A Zsoltárok könyve

142. ZSOLTÁR (141) 142 *Segélykiáltás súlyos veszélyben¹Tanítóköltemény Dávidtól, amikor a barlangban volt. Imádság.
²Szavammal az Úrhoz kiáltok,
szavammal az Úrhoz könyörgök.
³Színe elé öntöm imádságomat,
nyomorúságomat feltárom előtte.
⁴Amikor lelkem elcsügged bennem,
te akkor is ismered ösvényeimet.
Az úton, amelyen járok,
titkon tőrt vetettek nekem.
⁵Fürkészve jobbra tekintek,
de nincs, aki észrevenne!
Nincs számomra menedék,
nem akad, aki életemmel törődne.
⁶Hozzád kiáltok, Uram,
azt mondom: „Te vagy az én bizodalmam,
osztályrészem az élők földjén.
⁷Méltasd figyelemre könyörgésemet,
mert nagyon megaláztak engem.
Szabadíts meg üldözőimtől,
mert erősebbek nálam.
⁸Vezess ki a börtönből,
hogy dicsérjem nevedet!
Körülvesznek majd az igazak,
amikor jót teszel velem.”