Károli Gáspár revideált fordítása 1908-ból.
János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve
20
1És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek • kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.• rész 9,1.  
2És megfogá a sárkányt, azt • a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,• rész 12,9.  2Pét. 2,4.  
   3És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy • kevés időre.• vers 7.  8.  
   4És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; • és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért † és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták •• a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak †† a Krisztussal ezer esztendeig.• 1Kor. 6,2.  † rész 1,9.  6,9.  19,10.  •• rész 13,12.  16.  †† Róm. 8,17.  
   5A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
   6Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második • halálnak; hanem lesznek az Istennek és a † Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.• rész 2,11.  † rész 1,6.  5,10.  1Pét. 2,5.  9.  Ésa. 61,6.  
   7És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az • ő fogságából.• vers 3.  
   8És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a • Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse † őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.• Ezék. 38,2.  † rész 16,14.  
   9És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
   10És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, • a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.• rész 19,20.  
   11És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
   12És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek • nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely † az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik •• szerint.• Dán. 7,10.  † rész 3,5.  13,8.  21,27.  2Móz. 32,32.  Zsolt. 69,29.  Fil. 4,3.  •• rész 2,23.  22,12.  Zsolt. 62,13.  Jer. 17,10.  32,19.  Mát. 16,27.  Róm. 2,6.  1Kor. 3,8.  2Kor. 5,10.  
   13És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik • szerint.• vers 12.  
   14A pokol pedig és a • halál vettetének a tűznek † tavába. Ez a •• második halál, a tűznek tava.• 1Kor. 15,26.  54.  55.  † rész 19,20.  •• rész 2,11.  21,8.  
   15És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.