Károli Gáspár revideált fordítása 1908-ból.
Ezékiel próféta könyve
1
1És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.• Jer. 44,17.  18.  
2A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin • király fogságba vitelének).• 2Kir. 24,8-16.  
   3Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.• rész 9,10.  
   4És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.• rész 5,11.  † Jer. 11,11.  Siral. 3,8.  
   5És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok • vala,• vers 10.  
   6És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya • mindenikőjöknek;• Jel. 4,6.  7.  8.  
   7És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.• 1Kir. 8,11.  † vers 2.  
   8Továbbá emberi kezek • valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai.• rész 10,8.  
   9Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája • irányában megy vala.• 1Kir. 6,27.  
   10És orczájok formája vala emberi orcza, • továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul;• rész 10,14.  Jel. 4,7.  
   11És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé • testöket.• Ésa. 6,2.  
   12És mindenik az ő orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.
   13És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből • villámlás jöve ki.• Ésa. 6,6.  Jel. 8,5.  
   14És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása.• rész 5,11.  14,15.  
   15És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett • mind az ő négy orczájok felől.• vers 10.  rész 10,9.  
   16A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék • a másik kerék közepében volna;• rész 10,9.  
   17Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban;• rész 9,3.  16.  
   18És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva • valának szemekkel köröskörül mind a négynél.• rész 10,12.  Jel. 4,6.  
   19És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.• vers 18.  2Móz. 25,18.  22.  
   20A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala • a kerekekben.• vers 12.  
   21Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.• Zsolt. 62,1.  Dán. 4,27.  
   22És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, • olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.• 2Móz. 24,10.  Jób 37,17.  Jel. 4,6.  
   23És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala amonnan az ő • testöket.• vers 9.  11.  
   24És hallám szárnyaik • zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.• Zsolt. 29,3-9.  rész 3,13.  
   25És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat.
   26És a mennyezeten felül, a mely fejök felett • vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül;• vers 22.  2Móz. 24,10.  Ésa. 6,1.  Dán. 7,9.  13.  14.  1Móz. 1,26.  
   27És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala • körülötte,• rész 8,2.  
   28Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének • formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.• 1Móz. 9,12-17.  Jel. 4,3.  4Móz. 12,8.