Káldi Biblia

Mózes IV. könyve. Numeri

10 1És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Csinálj magadnak két, ezüstből vert harsonát, melyekkel egybehíhassad a sokaságot, mikor a tábort meg kell indítani.

   3És mikor megfúvod a harsonákat, gyűljön hozzád az egész sereg a szövetség hajlékának ajtajához.

   4Ha egyszer szól a harsona, jőjenek hozzád a fejedelmek, és Izrael sokaságának fejei.

   5Ha pedig hosszabban és szaggatottan zeng a harsogás, indítsák el a tábort először, kik a napkeleti részen vannak.

   6A második zengésre pedig és hasonló harsona-szóra szedjék föl a sátorokat, kik délre laknak. Ezen mód szerint cselekedjenek a többiek is, ha indulásra szólnak a harsonák.

   7Mikor pedig össze kell gyüjteni a népet, egyhangú zengésök legyen a harsonáknak, és ne szaggatva harsogjanak.

   8A harsonákat pedig Áron fiai a papok fújják; és ez örök törvény legyen nemzedékeitekben.

   9Ha hadba menendetek földetekről ellenségeitek ellen, kik ellenetek harczolnak, zengjetek riadó harsonákkal, és emlékezetben lesztek Uratok Istenetek előtt, hogy megszabadíttassatok ellenségeitek kezeiből.

   10Hamikor lakomátok leszen és ünnepnapotok és a hónapok kezdete, zengjetek harsonákkal az égő- és békeáldozatokra, hogy Isteneteknél emlékeztetőül legyen. Én vagyok a ti Uratok Istenetek.

   11Második esztendőben, második hónapban, a hónak huszadik napján fölemelkedék a felhő a szövetség hajlékáról;

   12és elindulának Izrael fiai seregeik szerint Sinai pusztájából, és a felhő Fárán pusztájában szálla le.Móz. II. 19,1 
13És elindíták először a tábort az Úrnak Mózes által adott parancsára,
   14Júda fiai seregeik szerint, kiknek fejedelme vala Nahasszon, Aminadab fia.

   15Isszakar fiainak nemzetségében fejedelem vala Natánael, Szuar fia.

   16Zabulon nemzetségében fejedelem vala Eliáb, Hélon fia.

   17És lebontaték a hajlék, melyet hordozván, megindulának Gerzon és Merari fiai.

   18És megindulának Rúben fiai is seregeik és rendök szerint, kiknek fejedelme vala Heliszur, Szedeur fia.

   19Simeon fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Szalamiel, Szuriszaddai fia.

   20Gád nemzetségében pedig fejedelem vala Eliaszaf, Duel fia.

   21És elindulának a kaatiták is, hordozván a szentélyt. Addig hordoztatik vala a hajlék, mig a fölállitás helyére jutának.

   22Elindíták a tábort Efraim fiai is, osztályaik szerint, kiknek seregében fejedelem vala Eliszama, Ammiud fia.

   23Manasszes fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Gamáliel, Fadasszur fia.

   24És Benjamin nemzetségében fejedelem vala Abidán, Gedeon fia.

   25Valamennyi tábor közől legutól menének Dán fiai seregeik szerint, kiknek hadában fejedelem vala Ahiezer, Ammiszaddai fia.

   26Áser fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Fegiel, Okrán fia.

   27És Neftali fiainak nemzetségében fejedelem vala Ahira, Enan fia.

   28Ezek Izrael fiainak táborai és menetei seregeik szerint, mikor elindulának.

   29És mondá Mózes Hobábnak, a madianita Ráguel fiának, rokonának: Elköltözünk azon helyre, melyet az Úr nekünk adni fog; jer velünk, hadd tegyünk jót veled, mert az Úr jókat igért Izraelnek.

   30Kinek ez felelé: Nem megyek el veled, hanem visszatérek földemre, melyen születtem.Móz. II. 18,27 
31És amaz: Ne hagyj el, úgymond, minket; mert te tudod, minő helyeken kell a pusztában táborba szállanunk, és igy kalauzunk leszesz.
   32És ha velünk jövendesz, a mi legjobb lesz a vagyonban, melyet nekünk ad az Úr, neked adjuk.

   33Elmenének tehát az Úr hegyétől három napi útra, és az Úr szövetségének szekrénye előttök megyen vala, három napig, helyet mutatván a tábornak.

   34Az Úr felhője is felettök vala nappal, mikor menének.

   35És midőn fölemeltetett a szekrény, mondá Mózes: Kelj föl, Uram! és széledjenek el ellenségeid, és a kik téged gyűlölnek, fussanak orczád elől.Zsolt. 67,2 
36Midőn pedig letétetett, mondá: Térj vissza Uram, Izrael hadának sokaságához.