4
1Egy asszony pedig a próféták feleségeiből Elizeushoz kiálta, mondván: Férjem, a te szolgád meghalt, és te tudod, hogy szolgád az Urat félte; és ime eljött a hitelező, hogy elvigye két fiamat maga szolgálatára.
2Mondá neki Elizeus: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Mondd meg nekem, mid vagyon házadban? Amaz pedig felelé: Nincs nekem, szolgálódnak, semmim az én házamban, csupán egy kevés olajom, melylyel magamat megkenem.
3Mondá neki: Menj el, kérj kölcsön minden szomszédodtól nem kevés üres edényeket,
4és menj be, és zárd be ajtódat, mikor benn leszesz te és fiaid; és tölts abból mindez edényekbe, és mikor tele lesznek, vidd el.
5Elméne tehát az asszony, és bezárá az ajtót magára és fiaira; kik adogatván az edényeket, ő megtölti vala.
6És mikor tele valának az edények, mondá fiának: Hozz még edényt nekem. És ez felelé: Nincsen. És megálla az olaj.
7Elméne pedig ő, és megjelenté ezt az Isten emberének. És ez: Eredj, úgymond, add el az olajat, és fizess meg hiteleződnek; te pedig és fiaid éljetek a többiből.
8Lőn pedig egyik napon, és átméne Elizeus Szunamon; vala pedig ott egy főasszony, ki tartóztatá őt, hogy kenyeret egyék; és gyakorta menvén arra át, betére hozzája kenyeret enni.
9Ki mondá férjének: Veszem észre, hogy az Isten szent embere ez, ki gyakorta átmegyen nálunk.
10Készitsünk azért neki fönn egy kis termet, és tegyünk abba neki ágyat és asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jő, ott lakjék.
11Lőn tehát egyik napon, és eljövén, betére a felsőterembe, és ott megnyugovék.
12És mondá szolgájának, Giezinek: Hivd elé ezt a szunamit. Ki mikor eléhítta őt, és az megállott előtte,
13mondá szolgájának: Szólj neki: Ime szorgalmasan szolgáltál nekünk mindenben, mit akarsz, hogy cselekedjem veled? van-e ügyed, és akarod-e, hogy szóljak a királynak, vagy a hadsereg vezérének? Ki felelé: Népem között lakom.
14És mondá: Mit akar tehát, hogy cselekedjem vele? És mondá Giezi: Ne kérdezd, mert nincs fia, és férje vén.
15Megparancsolá tehát, hogy híja őt elé. Ki mikor eléhivatott, és megállott az ajtó előtt,
16mondá neki: Ezen időben és ezen órában, ha élsz, méhedben fiú lesz. Amaz pedig felelé: Kérlek, uram, Isten embere! ne hazudj szolgálódnak.
17És az asszony fogana és fiat szüle azon időben és azon órában, melyen Elizeus mondotta vala.
18Fölnövekedék pedig a gyermek. És mikor egyik napon kiment atyjához az aratókhoz,
19mondá atyjának: Fejem fáj, fejem fáj. Amaz pedig mondá a szolgának: Vedd föl és vidd őt anyjához.
20Ki mikor fölvette és anyjához vitte, ez térdein tartá őt délig, és meghala.
21Fölméne pedig, és az Isten emberének ágyára helyezé őt, és bezárá az ajtót, és kimenvén,
22hívá férjét, és mondá: Bocsáss el velem, kérlek, egyet a szolgák közől és egy szamarat, hogy az Isten emberéhez fussak, és visszatérek.
23Ki mondá neki: Miokért mégy hozzá? ma nincs újhold ünnepe, sem szombat. Ki felelé: Elmegyek.
24És megnyergelé a szamarat, és parancsolá a szolgának: Hajts és siess, ne késlelj engem a menésben, és cselekedd, a mit parancsolok.
25Elméne tehát és eljuta az Isten emberéhez, Karmél hegyére. És mikor meglátta őt az Isten embere átellenben, mondá szolgájának, Giezinek: Ime az a szunami.
26Eredj tehát eléje, és mondd neki: Jól vagy-e te és férjed és fiad? Ki felelé: Jól.
27És mikor eljutott a hegyre az Isten emberéhez, megfogá lábait; és oda járúla Giezi, hogy elvonja őt. És mondá az Isten embere: Hagyj békét neki; mert lelke keserűségben vagyon, és az Úr ezt eltitkolta tőlem, és nem jelentette nekem.
28Ki mondá neki: Vajjon kértem-e fiat az én uramtól? nem mondám-e neked: Ne ámíts engem?
29És ő mondá Giezinek: Övezd föl ágyékaidat, és vedd kezedbe pálczámat, és menj el. Ha ember talál elé, ne köszöntsd; és ha valaki köszönt téged, ne felelj neki; és tedd pálczámat a gyermek arczára.
30Mondá pedig a gyermek anyja: Él az Úr, és él a te lelked! nem bocsátlak el téged. Fölkele tehát és követé őt.
31Giezi pedig elment vala előttök, és a pálczát a gyermek arczára tette, de nem vala benne szózat, sem érzés; és visszatére eléje, és megjelenté neki, mondván: Nem támadt föl a gyermek.
32Akkor Elizeus beméne a házba, és ime a megholt gyermek ágyán feküvék.
33És bemenvén, az ajtót bezárá magára és a gyermekre, és imádkozék az Úrhoz.
34És föllépe, és a gyermekre terűle, és száját annak szájára tevé, és szemeit annak szemeire, és kezeit annak kezeire; és ráborúla, és fölmelegűle a gyermek teste.
35Ő pedig lejövén, sétála a házban egyszer föl és alá; és ismét föllépe, és ráborúla; a gyermek ásíta hétszer, és fölnyitá szemeit.
36Ő pedig szólítá Giezit, és mondá neki: Hívd elő e szunamit. Ez hivatva, beméne hozzá. Ki mondá: Vidd el fiadat.
37Eljöve amaz, és lábaihoz esék és földig borúla előtte, és fölvevé fiát és kiméne.
38És Elizeus visszatére Galgalába. Éhség vala pedig a földön, és a próféták fiai vele laknak vala. És mondá egyik szolgájának: Tégy föl egy nagy fazekat, és főzz zöldséget a próféták fiainak.
39És kiméne egy a mezőre, hogy zöldséget szedjen; és olyasmit talála, mint a vadszőlőtő, és arról vadtököt szede, és megtölté palástját, és visszatérvén, belemetélé a zöldséges fazékba; mert nem tudja vala, mi az.
40Kitölték tehát társaiknak, hogy egyenek; és mikor megízlelték a főzeléket, fölkiáltának, mondván: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem eheték meg.
41Ő pedig: Hozzatok, úgymond, lisztet. És mikor hoztak, a fazékba veté, és mondá: Töltsd ki a népnek, hadd egyenek. És nem vala többé semmi keserűség a fazékban.
42Jöve pedig egy férfiú Baal-szalizából, az Isten emberének zsenge kenyereket hozván, húsz árpakenyeret és új gabonát táskájában. Ő pedig mondá: Add a népnek, hadd egyék.
43És felelé neki szolgája: Micsoda ez, hogy száz férfiú elé tegyem? Ő ismét mondá: Add a népnek, hadd egyék, mert ezeket mondja az Úr: Esznek is, marad is.
44Eléjök tevé azért; kik ettek is, maradt is az Úr igéje szerint.