2
1Kérlek azért, hogy mindenek előtt, legyenek könyörgések, imádságok, kérések, hálaadások minden emberekért,
2a királyokért és mindazokért, kik méltóságban vannak, hogy nyugodalmas és csendes életünk legyen teljes ajtatosságban és tisztességben.
   3Mert ez jó és kellemes a mi üdvözítő Istenünk előtt,
   4ki azt akarja, hogy minden ember üdvözűljön, és az igazság ismeretére jusson.
   5Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is az Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
   6ki önmagát adta mindenekért váltságúl, bizonyság lévén az ő idejében,
   7mire én rendeltettem hirdetővé és apostollá (igazságot mondok, nem hazudok), a pogányok tanitójává a hitben és igazságban.
   8Akarom tehát, hogy a férfiak imádkozzanak minden helyen, tiszta kezeket emelvén fel, harag és versengés nélkül.
   9Hasonlóképen az asszonyok is tisztességes öltözetben, szeméremmel és józansággal ékesítsék magokat, és nem fodorított hajakkal, vagy aranynyal, vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözettel;Péter I. 3,3 
10hanem a mint asszonyokhoz illik, ajtatosságot mutassanak jócselekedetek által.
   11Az asszony csendesen tanúljon minden engedelmességgel;
   12nem engedem pedig meg az asszonynak, hogy tanítson, sem hogy uralkodjék férjén, hanem hogy csendességben legyen;Kor. I. 14,34 
13Mert Ádám lőn először alkotva, azután Éva;
   14és nem Ádám lőn elcsábítva, hanem az asszony csábíttatott el, és megszegte a parancsot.
   15Azonban üdvözűlni fog a fiak szülése által, ha megmarad a hitben és szeretetben, szentségben és józanságban.