Káldi Biblia

Tesszalonikaiaknak írt I. levél

5 1Az időről pedig és a pillanatról, atyámfiai! nem szükség, hogy írjunk nektek;
2mert magatok jól tudjátok, hogy az Úr napja, mint éjjel a tolvaj, úgy jön el.

   3Épen midőn azt mondják: Békeség és bátorság! akkor hirtelen rájok szakad a veszedelem, mint a méhében viselőre a fájdalom, és nem menekednek meg.

   4Ti pedig, atyámfiai! nem vagytok sötétségben, hogy az a nap titeket meglepjen, mint a tolvaj,

   5mert ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.

   6Azért ne aludjunk, mint egyebek, hanem ébren és józanok legyünk;

   7mert a kik alusznak, éjjel alusznak, és a kik részegek, éjjel részegek.

   8Mi pedig, kik a nappaléi vagyunk, józanok legyünk, felöltvén a hit és szeretet pánczélját, és sisakúl az üdvösség reményét.

   9Mert nem rendelt minket az Isten haragra, hanem az üdvösség elnyerésére a mi Urunk Jézus Krisztus által,

   10ki meghalt érettünk, hogy akár ébren legyünk, akár aludjunk, együtt éljünk ővele.

   11Azért vigasztaljátok egymást, és legyetek egymás épülésére, a mint cselekszitek is.

   12Kérünk pedig titeket, atyámfiai! hogy elismeréssel legyetek azok iránt, kik tiköztetek munkálkodnak, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket,

   13hogy kiváltképen való szeretettel viseltessetek irántok az ő munkájokért; legyetek velök békeségben.

   14Kérünk továbbá titeket, atyámfiai! feddjétek meg a nyugtalankodókat, vigasztaljátok a félénk szivűeket, gyámolítsátok az erőtleneket, legyetek béketűréssel mindenekhez.

   15Meglássátok, hogy roszért roszszal senki ne fizessen, hanem mindenkor jóval legyetek egymáshoz és mindenkihez.Péld. 17,13  20,22 Rom. 12,17 Péter I. 3,9 
16Mindenkor örvendjetek.Filipp. 4,4 Rom. 12,12 Máté 5,12  17Szűntelen imádkozzatok.Luk. 18,1 Kolossz. 4,2  18Mindenben hálát adjatok; mert ez az Isten akaratja Krisztus Jézusban mindnyájotok iránt.
   19A lelket el ne oltsátok.

   20A jövendöléseket meg ne vessétek.

   21Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt tartsátok.

   22Mindentől, a mi rosznak látszik, óvakodjatok.

   23A békeség Istene pedig maga szenteljen meg titeket mindenképen, hogy a ti egész elmétek, lelketek és testetek feddhetetlen maradjon a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

   24Hű az, ki titeket hivott; ő meg is cselekszi.Kor. I. 1,9 
25Atyámfiai! imádkozzatok érettünk.
   26Köszöntsétek mind az atyafiakat szent csókkal.

   27Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy e levél olvastassék el mindnyájoknak, a szent atyafiaknak.

   28A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen tiveletek. Amen.