Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Pál apostol leleve a zsidókhoz

Bevezetés 1 *1Miután többféleképpen és különböző módon szólt hajdan Isten a próféták útján az atyákhoz, 2e végső korszakban Fia által szólt hozzánk. Őt rendelte a mindenség örökösévé, hiszen általa teremtette a világot is. 3Dicsőségének kisugárzása és lényének képmása ő, aki hathatós szavával fenntartja a mindenséget. Miután pedig a bűntől megváltott, az isteni Fölség jobbjára ült a magasságban, 4s annyival kiválóbb lett az angyaloknál, amennyivel az övéknél különb nevet örökölt. *Krisztus kiválóbb az angyaloknál5Ugyan melyik angyalnak mondta valaha Isten:

„Az én Fiam vagy, én ma szültelek”?

   Vagy pedig:


„Én atyja leszek, ő meg a Fiam”?

   *6Mikor aztán elsőszülöttjét bevezeti a világba, azt mondja:


„Imádja őt Isten minden angyala.”

   *7Az angyalokról viszont:


„A gyors szelek a te angyalaid,
tüzes villámok szolganépeid.”

   *8Fiának ellenben:


„Trónod, Isten, áll örök időre,
királyi pálcád igazság vesszője,
9szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot,
azért kent fel Isten, a te Istened,
a vigasságnak olajával,
minden barátaid felett.”

   *10Továbbá:


„Kezdetben, Uram, a földet teremtetted,
az egek a te kezedből születtek,
11elmúlnak mindezek, te megmaradsz,
mint ócska köntös, úgy avulnak el,
12mindent mint rossz ruhát a változásnak adsz,
te pedig ugyanaz vagy,
és éveid nem fogyatkoznak el.”

   *13Ugyan melyik angyalnak mondta valaha:


„Jobbom felől foglalj helyet,
míg lábad alá zsámolyul alázom
valamennyi ellenségedet.”

   14Ugye szolgáló lelkek ők valamennyien? Küldetésüket azoknak szolgálatára kapták, akik örökölni fogják az üdvösséget.