4
Isten szava, mint ígéret1Mivel tehát még érvényben van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! (Zsolt 95,11) 
2Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesültek hitükben azokkal, akik hallgattak rá.
3Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba, ahogy megmondta:
„Amint megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmamba!” (Zsolt 95,11) 
   Ezzel fejeződnek be ugyanis a világ teremtésének művei.
4Mert egy helyen így szól a hetedik napról: „És Isten elnyugodott minden munkájától, melyet végzett.” (Ter 2,2G) 
5Ugyanígy ezen a helyen is: „Nem mennek be az én nyugalmamba!” (Zsolt 95,11) 
6Mivel tehát még hátravan, hogy egyesek bemenjenek abba, és azok, akiknek először hírül adták, nem mentek be az engedetlenség miatt,
7ismét meghatároz egy napot: „Ma” – mondja Dávid által, annyi idő után, mint fentebb mondja:
„Ma, amikor meghalljátok az ő szavát,
meg ne keményítsétek szíveteket.” (Zsolt 95,7) 
   8Mert ha Józsue megszerezte volna nekik a nyugalmat, sohasem beszélt volna ezután más napról.
9Eszerint a szombati nyugalom Isten népe számára van fenntartva.
10Mert aki bement az ő nyugalmába, maga is elnyugodott tetteitől, mint Isten az övéitől.
   11Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba, (Zsolt 95,11)  nehogy valaki az engedetlenségnek ugyanazt a példáját kövesse.
12Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait.
13Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.
   A főpapi tisztség14Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallásban.
15Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.
16Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre szorulunk.