Keresés a Bibliában

18Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten. 24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

KNB SZIT STL BD RUF KG