6 ¹Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre! ³Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim. ⁴Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. ⁵Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett? ⁶Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? ⁷Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. ⁸Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! ⁹Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! ¹⁰Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. ¹¹Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem? ¹²Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. ¹³Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? ¹⁴Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. ¹⁵Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik, ¹⁶amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük. ¹⁷De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. ¹⁸Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. ¹⁹Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek. ²⁰De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek. ²¹Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek. ²²Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben, ²³hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? ²⁴Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! ²⁵Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? ²⁶Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! ²⁷Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok! ²⁸Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! ²⁹Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van! ³⁰Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet