Keresés a Bibliában

18Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Vedd Nun fiát, Józsuét – ő olyan ember, akiben lélek van –, tedd rá kezedet, 23Aztán rátette kezét, s azzal ráruházta tisztségét is, ahogy az Úr Mózes által elrendelte.

A Jordánon túli vidék meghódítása.

21Közben Izrael követeket küldött az amoriták királyához, Szichonhoz, ezzel az üzenettel: 22„Át szeretnénk vonulni országodon, anélkül, hogy letérnénk a földekre és a szőlőkbe, vagy innánk a kutakból. Csupán a királyi úton haladnánk, míg át nem vonulunk országodon.” 23De Szichon nem engedte meg Izraelnek, hogy átvonuljon országán. Sőt, Szichon egybegyűjtötte egész népét, és kivonult Izrael ellen a pusztába. Amikor Jahachoz ért, megtámadta Izraelt. 24Izrael azonban legyőzte kardja élével, s meghódította országát az Arnontól egészen Jabbokig, vagyis Ammon fiaiig. Mert Jazer volt a határ az ammoniták felé. 25Izrael elfoglalta az összes ottani várost, s Izrael megvetette lábát az amoriták minden városában, így Hesbonban, s az összes alá tartozó helységben. 26Hesbon volt ugyanis az amoriták királyának, Szichonnak a székhelye. Ő Moáb első királya ellen hadat viselt, s egész országát hatalmába ejtette egészen az Arnonig. 27Ezért éneklik gúnyosan a költők: „Rajta Hesbon! Szichonnak jól megépített, szilárd alapra helyezett városa! 28Igen, tűz csapott ki Hesbonból, lángtenger Szichon várából, elpusztította Ar-Moábot, elnyelte Arnon magaslatait! 29Jaj neked, Moáb! Kamosnak népe, elvesztél! Menekülésre késztette fiait, fogságba vetette lányait Szichon, az amoriták királya. 30Hesbon elpusztult, a kisgyerekek Dibonig, az asszonyok Nofachig, a férfiak Medbáig.” 31Mikor Izrael megtelepedett az amoriták földjén, 32Mózes Jazert is kikémleltette, aztán elfoglalták a neki alárendelt helységekkel együtt, és kiűzték az ott lakó amoritákat. 33Majd megfordultak és Básán felé tartottak. Ám Básán királya, Og, egész népével kivonult ellenük, hogy Edreinél harcba szálljon velük. 34De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” 35Így legyőzték fiaival és egész népével együtt, úgyhogy senki sem volt, aki élve maradt vagy megmenekült volna, országát pedig elfoglalták.

KNB SZIT STL BD RUF KG