Keresés a Bibliában

Bileám szamara.

22Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt. 23Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra. 24Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. 25Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte. 26Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. 27Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat. 28Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?” 29Bileám ezt felelte a szamárnak: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!” 30A szamár így válaszolt Bileámnak: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.” 31Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult. 32Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: „Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. 33A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.” 34Bileám azt felelte az Úr angyalának: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.”

KNB SZIT STL BD RUF KG