Izrael fiainak lázadása.

14 ¹Erre az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. ²Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! ³Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” ⁴És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért és térjünk vissza Egyiptomba!” ⁵Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egész egybegyűlt közössége előtt arcra borultak. ⁶Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia s Kaleb, Jefunne fia, megszaggatták ruhájukat, ⁷és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. ⁸Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. ⁹Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!”

Az Úr haragja és Mózes közbenjárása.

¹⁰Már épp azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. ¹¹Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? ¹²Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb (néppé).” ¹³Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, ¹⁴s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. ¹⁵Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: ¹⁶Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. ¹⁷Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: ¹⁸Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon. ¹⁹Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomból idáig (mindig) megbocsátottál ennek a népnek.”

Az Úr megbocsát, de a bűnt bünteti.

²⁰Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. ²¹De valóban, amint igaz, hogy élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, ²²azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, ²³nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. ²⁴Hanem szolgámat, Kalebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérelem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. ²⁵[Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.] Holnap térjetek vissza a pusztára és induljatok el a Sás-tenger felé vezető úton.” ²⁶Azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: ²⁷„Meddig zúgolódik még ellenem ez a mihaszna közösség? Hallottam, amint Izrael fiai zúgolódtak ellenem. ²⁸Mondd meg nekik: Amint igaz, hogy élek – az Úr mondja! –, amint nyíltan kifejezésre juttattátok előttem, úgy fogok bánni veletek. ²⁹Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. ³⁰Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. ³¹Hanem kisgyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmányul esnek, őket elvezérelem oda, s megismerik azt a földet, amelyet ti ócsároltatok. ³²A ti testeteket ellenben elnyeli a puszta. ³³Fiaitoknak meg negyven esztendeig pásztorkodniuk kell a pusztában, s bűnhődniük hűtlenségetekért, egészen addig, míg testetek teljesen el nem enyészik. ³⁴Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok. ³⁵Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem: Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!” ³⁶Azokat az embereket pedig, akiket Mózes elküldött, hogy az országot kikémleljék, s akik visszatérve az egész közösséget felizgatták azzal, hogy mindenféle rosszat mondtak az országról, ³⁷s arra indították, hogy zúgolódjanak ellene, az Úr azon nyomban halállal sújtotta. ³⁸Azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy az országot kifürkésszék, csak Nun fia, Józsue és Jefunne fia, Kaleb maradt életben.

Izrael fiainak vakmerő próbálkozása.

³⁹Amikor Mózes közölte Izrael minden fiával ezeket a szavakat, az egész nép nagyon elszomorodott. ⁴⁰Másnap reggel fölkerekedtek, hogy felhúzódjanak a hegység fennsíkjára, ezen szavakkal: „Most már készen vagyunk rá, hogy odavonuljunk arra a helyre, amelyről az Úr beszélt, vétkeztünk.” ⁴¹Mózes azonban ezt válaszolta: „Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Ilyesmi nem sikerül! ⁴²Ne húzódjatok fel, mert az Úr nincs körötökben! Ellenségeitek elpusztítanak benneteket. ⁴³Mert az amalekiták és a kánaániak szembeszállnak ott veletek, és kardélen hulltok el, mert elfordultatok az Úrtól, s ezért nincs veletek az Úr!” ⁴⁴Vakmerőségükben mégis felhúzódtak a hegység magaslataira, de a szövetség ládája és Mózes nem tágítottak a táborból. ⁴⁵Az amalekiták és a kánaániak, akik azon a hegységen éltek, leereszkedtek, megverték, és egészen Hormáig szétszórták őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet