17Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 18Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” 19„Ó, te hitetlen nemzedék – válaszolta –, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” 20Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. 21„Mióta szenved a bajban?” – kérdezte apját. „Kicsi kora óta – válaszolta. – 22Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk.” 23Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz?… Minden lehetséges annak, aki hisz.” 24A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” 25Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” 26Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. 27Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. 28Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” 29„Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte.
Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.
30Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, 31mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad.