Szent István Társulati Biblia

A Kolosszeieknek írt levél

2 1Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, a laodiceaiakért és mindazokért, akik személyesen nem ismernek, 2hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. 3Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse.
   Megváltásunk Krisztusban.4Ezt azért mondom, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket.
5Ha testileg távol is, de lélekben köztetek vagyok, s örömmel látom a körötökben uralkodó fegyelmet és rendíthetetlen hiteteket Krisztusban.
   6Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne.
7Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá, és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban. *8Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson. *9Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. 10Ő minden fejedelemségnek és hatalmasságnak feje. *11Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. *12Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. 13Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. *14A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. 15Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.
   *Helytelen vallási gyakorlatok.16Senki se ítélkezzék fölöttetek étel-ital miatt, vagy ünnepre, újholdra és szombatra vonatkozó dolgokban.
17Hiszen ezek csak árnyékai a jövendőnek; a valóság Krisztusban van. 18Senki ne mondjon benneteket méltatlannak a jutalomra, főleg az nem, aki alázatoskodásban s az angyalok tiszteletében tetszeleg magának, aki látomásokkal dicsekszik, érzékies gondolkodásában ostobán felfuvalkodik, 19s elutasítja a Főt, jóllehet ő tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedéséről is ő gondoskodik.
   20Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok magatokra olyan kötöttségeket, mintha még a világban élnétek,
21hogy tudniillik: „Ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd!” 22Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak. Csak emberi parancsok és tanítások, 23amelyek a bölcsesség látszatát keltik az önkényes vallási gyakorlatokkal, az alázatoskodással és az önsanyargatással, de valójában nincs semmi értékük, csak a test kielégítésére szolgálnak.