Keresés a Bibliában

9Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. 10Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. 15Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. 16Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. 2hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. 3Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse.

KNB SZIT STL BD RUF KG


II. AZ ÍRÁSOK TANÚSÁGA

A megigazulás a hitből fakad.

3 1Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? 27Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. 7Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? 16Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek?

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.

KNB SZIT STL BD RUF KG


5Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében,

KNB SZIT STL BD RUF KG


24öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

KNB SZIT STL BD RUF KG