Keresés a Bibliában

8Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” 9A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? 10Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. 11Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” 12Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől. 13Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak. 14Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: „A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek. 15De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” 16Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: „Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” 17Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: „A káldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” 18Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: „Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában. 19Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” 20Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott. 21Így szólt: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” 22Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.

KNB SZIT STL BD RUF KG