Keresés a Bibliában

23Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. 24Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. 25A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. 26Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. 27Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. 28Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. 29Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Isten gyermekei vagyunk.

4 1Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. 2Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. 3Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. 4De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, 5hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

KNB SZIT STL BD RUF KG