Keresés a Bibliában

A törvény rendeltetése.

19Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén.

KNB SZIT STL BD RUF KG


22az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség.

KNB SZIT STL BD RUF KG


16Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá: nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Óvás a téves tanítástól.

3 1Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.

KNB SZIT STL BD RUF KG


10Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében.

KNB SZIT STL BD RUF KG