Keresés a Bibliában

I. AZ APOSTOL SZEMÉLYE KÖRÜLI VITÁK

Apostoli meghívása.

11Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. 12Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. 13Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. 14A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. 15De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, 16hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre, 17és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. 18Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. 19Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.

KNB SZIT STL BD RUF KG