Keresés a Bibliában

1. A NÉGY VADÁLLAT

Látomás a négy vadállatról.

7 1Baltazárnak, Bábel királyának 1. esztendejében Dániel álmot látott fekvőhelyén; látomás jelent meg szeme előtt. Az álmot rögvest leírta. Így hangzik: 2Ezt jelenti Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele a nagy tenger ellen támadt. 3A tengerből négy hatalmas vadállat bukkant fel. Mindegyik különbözött a másiktól. 4Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földről, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sőt emberi szívet is kapott. 5A második vadállat, lám, olyan volt, mint a medve; félig fölegyenesedett, s a szájában a fogai között három borda volt. Így biztatták: „Kelj fel, és egyél sok húst!” 6Majd ismét más vadállatot láttam. Ez párduchoz hasonlított. Hátán négy madárszárnya volt. E vadállatnak négy feje volt és hatalmat kapott. 7Ezután, íme, éjszakai látomásomban egy negyedik vadállatot is láttam. Félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt. Hatalmas vasfogai voltak: falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Egészen más volt, mint a többi vadállat, tíz szarva volt. 8Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük. De előbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj.

Látomás az Ősöregről és az Emberfiáról.

9Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. 10Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket. 11Aztán láttam az elbizakodott beszédek elhangzása után, amelyeket a szarv hirdetett, magam láttam, hogy megölték a vadállatot, testét darabokra vágták és tűzre vetették. 12A többi vadállat is elvesztette hatalmát, de egy meghatározott időre még életben maradhattak. 13Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. 14Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.

A látomás magyarázata.

15Nekem, Dánielnek emiatt megrendült a lelkem, s elmém látomásai megzavartak. 16Odamentem az ott állók közül az egyikhez, és megbízható felvilágosítást kértem tőle mindezek felől. Szóba állt velem, és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: 17„Ez a négy hatalmas vadállat négy király, aki hatalomra jut a földön. 18De a Fölséges szentjei nyerik el a királyságot, és az országot örökké birtokolni fogják, örökkön-örökké.” 19A negyedik vadállatról is szerettem volna bizonyosat tudni, amely egészen különbözött a többitől, és igen rettenetes volt. Fogai vasból voltak, karmai meg bronzból. Falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. 20Továbbá a fején levő tíz szarvról, s arról a másikról, amely kinőtt és amely előtt a három szarv lehullott. Ennek szemei voltak, és fennhéjázón beszélő szája, és nagyobbnak látszott, mint a többi szarv. 21Láttam, hogy ez a szarv hadat viselt a szentek ellen, s legyőzte őket, 22míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, s míg el nem érkezett az idő, és a szentek el nem foglalták a királyságot. 23Így válaszolt: „A negyedik vadállat (ezt jelenti): egy negyedik ország lesz a földön, amely különbözik a többi országtól. Ez felfalja, összetiporja és szétzúzza az egész földet. 24A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz. 25Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre. 26Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül. 27Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó.” 28Itt végződik a jelentés. Engemet, Dánielt, gondolataim úgy megrémítettek, hogy arcom színe is elváltozott. A dolgot jól szívembe véstem.

2. A KOS ÉS A KECSKEBAK HARCA

Látomás a kos és a kecskebak harcáról.

8 1Baltazár király uralkodásának harmadik esztendejében az előbbi látomásom után nekem, Dánielnek, látomásom volt. 2Azt láttam a látomásban, hogy az Elám tartománybeli Szuza várában vagyok. Aztán úgy láttam a látomásban, hogy az Uláj folyó partján vagyok. 3Amikor fölemeltem tekintetem, azt láttam, hogy íme, egy kos áll a víz mellett. Két szarva volt. Bár mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt, mint a másik, a második nőtt nagyobbra. 4Láttam, amint a kos nyugat, észak és dél felé döfött. Semmiféle vadállat nem tudott neki ellenállni és hatalmából kiszabadulni. Tehetett, amit akart, s nagy dolgokat vitt végbe. 5Míg erre figyeltem, egyszerre nyugat felől egy kecskebak rontott neki az egész földnek, anélkül, hogy a lába érte volna a földet. A baknak hatalmas szarva volt a két szeme között. 6Eljutott egészen addig a kétszarvú kosig, amely – mint láttam – a folyó mellett állt, és teljes erejéből nekirontott. 7Láttam, hogy amikor a kos közelébe ért, elkeseredett dühvel nekitámadt. Legyőzte a kost, és letörte mind a két szarvát. A kosnak nem volt hozzá ereje, hogy ellenálljon neki. Aztán földre terítette, összetiporta, és senki se tudta kiszabadítani a kost hatalmából. 8A kecskebak még nagyobb lett, de ereje teljében letört a nagy szarva. Helyébe négy vadállat lépett, az ég négy tája felé fordulva. 9Közülük az egyikből szarv nőtt ki. Először parányi volt, de aztán annál jobban megnőtt dél, kelet és a dicső ország felé. 10Sőt felnőtt az ég seregéig, a seregből és a csillagok közül néhányat a földre vetett, és összetiporta őket. 11Felnőtt egészen a (mennyei) sereg Fejedelméig, megszüntette a mindennapi áldozatot, és elpusztította szentélye helyét 12és seregét. A mindennapi áldozatot gonosztettel váltotta fel, az igazságot földre tiporta, és minden tette sikerrel járt. 13Akkor fölfigyeltem egy szent szavára. Egy másik szent meg azt kérdezte attól, aki beszélt: „Mennyi ideig tart, amit láttunk: a mindennapi áldozat, a pusztító bűn, a szentély és a sereg lábbal tiprása?” 14Azt felelte neki: „Kétezer-háromszáz estig, reggelig, aztán tiszta lesz a szentély.”

A látomás magyarázata.

15Történt, hogy amikor én, Dániel, ezt a látomást láttam, és értelmét kerestem: íme, egyszer csak előttem állt egy férfiúhoz hasonló alak. 16Az Uláj felől pedig emberi hangot hallottam, amint szólt: „Gábriel, magyarázd meg neki a látomást!” 17Erre odajött, ahol álltam. Amint közeledett, olyan rémület vett rajtam erőt, hogy elvágódtam. Megszólított: „Értsd meg, emberfia, hogy a végső időkre vonatkozik a látomás.” 18Míg beszélt hozzám, mély kábulatban hevertem arccal a földön. De ő megfogott, és fölsegített. 19Aztán így szólt hozzám: „Nézd, tudtodra adom, mi történik a harag végső idején, amikor véget ér a kiszabott idő. 20Az a kétszarvú kos, amelyet láttál: a médek és a perzsák királya, 21a kecskebak pedig Javán királya. A nagy szarv, amely a szeme közt van: az első király. 22Az, hogy összetört és négyen léptek a helyébe (azt jelenti): négy ország keletkezik népéből, de nem lesz olyan erejük, mint neki. 23Uralmuk végén, amikor teljessé válik a gonoszság, egy ravasz és cselszövő király támad. 24Nagy hatalma lesz, bár nem a maga erejéből. Hallatlan módon pusztít, és sikerrel jár a vállalkozása. Irtja a hatalmasokat és a szentek népét. 25Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret-furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz. 26Az estéről és a reggelről szóló látomás: való igazság. Mégis, őrizd meg a látomás titkát, mert hosszú évekre szól.” 27Én, Dániel, napokon keresztül betegen feküdtem, de aztán fölkeltem, és továbbra is elláttam feladataimat a király szolgálatában. A látomásról azonban hallgattam, mert nem volt, aki felvilágosítást tudott volna adni.

3. LÁTOMÁS A HETVEN ÉVHÉTRŐL

Dániel bűnbánó imádsága.

9 1Első éve volt annak, hogy Achasvéros fia, a médek nemzetségéből való Dárius a káldeusok birodalma fölött uralkodott. 2Uralkodásának első esztendejében, én, Dániel, megértettem a szent könyvekből, hogy annyi évnek kell elmúlnia, amennyit az Úr Jeremiás próféta által előre megmondott, vagyis hogy Jeruzsálem pusztulása hetven évig tart. 3Istenhez, az Úrhoz fordultam, s böjtölve, szőrzsákban és hamuban buzgón imádkoztam és esdekeltem hozzá. 4Könyörögtem az Úrhoz, az én Istenemhez és bűnvallomást tettem ezekkel a szavakkal: „Ó Uram, nagy és félelmetes Isten, hozzád könyörgök. Te megtartod szövetségedet, és irgalmat tanúsítasz azok iránt, akik szeretnek és megtartják parancsaidat. 5Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, gonoszok és lázadók lettünk, megszegtük parancsaidat és törvényeidet. 6Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. 7Te igazságos voltál, Uram, nekünk pedig mind a mai napig szégyen borítja arcunkat, nekünk, Júda férfiainak, Jeruzsálem lakóinak, Izrael egész népének, akik közel vagy távol laknak azokban az országokban, ahová száműzted őket, amiért elpártoltak tőled. 8Uram, pirul az arcunk, a királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened. 9De te, Urunk és Istenünk, irgalmas vagy és megbocsátasz, bár lázadoztunk ellened. 10Nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, s nem éltünk törvénye szerint, amelyet szolgái, a próféták által adott nekünk. 11Egész Izrael megszegte törvényedet, és elfordult tőled, hogy ne is hallja figyelmeztetésedet. Ezért zúdult ránk az átok és a fenyegetés, amely meg van írva Mózesnek, Isten szolgájának könyvében, mert továbbra is vétkeztünk ellene. 12Erre teljesítette szavát, amelyet kimondott ránk és vezetőinkre, akik kormányoztak minket, hogy olyan csapást zúdít ránk, amilyen még nem fordult elő az egész ég alatt, csak Jeruzsálemmel. 13Amint meg van írva Mózes törvényében, mind ránk zúdultak ezek a csapások. Nem tettünk semmit, hogy arcod, Urunk és Istenünk, kiengesztelődjön: nem tértünk meg gonoszságainkból és nem ismertük el igaz voltodat. 14Az Úr szemmel tartotta és ránk hozta a bajt. Igazságos az Úr, a mi Istenünk, minden tettében, amelyet véghezvitt, mert nem hallgattunk a szavára.

Dániel irgalmat kér népének.

15Urunk és Istenünk, aki erős kézzel kihoztad népedet Egyiptom földjéről és így nevet szereztél magadnak mind a mai napig, vétkeztünk ellened és gonoszat műveltünk. 16Most azonban, Uram, végtelen igazságosságodra kérlek, forduljon el bosszúd és haragod városodtól, Jeruzsálemtől és szent hegyedtől. Hiszen a mi vétkeink és atyáink gonoszsága miatt lett Jeruzsálem és a te néped gyalázat tárgyává minden szomszédunk előtt. 17Hallgasd meg végre, Istenünk, szolgád könyörgését és esdeklését, és feldúlt szentélyed fölött ragyogjon fel arcod, ó Urunk, tenmagadért. 18Istenünk, fordítsd felénk füled és hallgass meg minket. Nyisd ki a szemed, és lásd meg elhagyatottságunkat és a szent várost, amely a te nevedet viseli. Hiszen nem a mi igaz voltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjesztjük színed elé könyörgésünket. 19Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Városod és néped a te nevedet viseli, azért cselekedj tenmagadért és ne késlekedj!”

Gábriel angyal jövendölése a hetven évhétről.

20Egyre beszéltem: imádkoztam, megvallottam bűneimet és népemnek, Izraelnek bűneit, s az Úr, a mi Istenünk elé terjesztettem könyörgésemet Istenünk szent hegyéért. 21Még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfiú, akit már láttam az előbbi látomásomban, hirtelenül leszállt hozzám az esti áldozat idején. 22Megszólított és azt mondta: „Máris eljöttem, hogy felvilágosítást adjak. 23Amikor imádkozni kezdtél, egy szózat hallatszott. Eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert kedvelt férfiú vagy. Figyelj hát a szózatra, és értsd meg a látomást! 24Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét. 25Tudd meg és értsd meg: Attól, hogy elhangzik a parancs: Jeruzsálem épüljön fel újra, hét hét telik el a fölkent Fejedelemig. Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette. 26Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. 27Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres­ és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.”

4. DÁNIEL NAGY LÁTOMÁSA

Dániel vezeklése.

10 1Cirusznak, a perzsák királyának 3. esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. 2Azokban a napokban én, Dániel, három hétig gyászoltam. 3Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem telt.

Gábriel angyal megjelenik Dánielnek.

4Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. 5Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. 6Teste ragyogott, mint a drágakő, arca, mint a villám, szeme, mint a lobogó tűz, karja és lába, mint a csiszolt érc felülete, szavának hangja meg, mint a tömeg zúgása. 7De csak én, Dániel, láttam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert akkora félelem fogta el őket, hogy elfutottak és elrejtőztek. 8Ahogy így magamra maradtam, s előttem a nagy látomás: minden erőm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem. 9Amikor meghallottam a hangját, amint beszélt, szavának hallatára elájultam és elvágódtam arccal a föld felé. 10Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített. 11Majd azt mondta nekem: „Dániel, te kedvelt férfiú! Értsd meg a szavakat, amelyeket hozzád intézek! Állj fel, mert hozzád szól a küldetésem.” Azután, hogy közölte velem ezeket a szavakat, remegve felálltam. 12Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. 13A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, 14magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”

Az angyal megerősíti a prófétát.

15Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. 16S lám, egy emberre emlékeztető alak megérintette ajkamat. Erre már én is ki tudtam nyitni a számat, hogy szóljak. Így szóltam ahhoz, aki előttem állt: „Uram, amikor megláttalak, inaim elernyedtek, s nem maradt bennem semmi erő. 17Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem.” 18Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott és megerősített. 19Így szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” 20Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében. 20Utána visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével. Amikor elmegyek, jön Javán fejedelme. 21 21És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak Mihály, a ti fejedelmetek, 11 1egyetlen pártfogóm, aki erős kézzel segít és támogat engem. 2Most az igazságot hirdetem neked:

A görög–perzsa háború.

2Nézd, még három király kerül uralomra Perzsiában; a negyedik nagyobb gazdagságra tesz szert, mint az összes többi. Amikor gazdagsága által hatalmassá lesz, harcba száll Jáván minden országa ellen. 3Majd egy hatalmas király támad: hatalmas ország fölött fog uralkodni és végbevisz mindent, amit csak akar. 4Ám alighogy fellép, birodalma összeomlik és felosztják négy részre, ahány égtáj van, de nem az ő utódai javára; egyikük sem lesz olyan hatalmas, mint ez az uralkodó. A királyi család kihal, másokra száll a birodalom, nem rájuk.

Első háborúk a Ptolemaiosz és Szeleukida uralkodók közt.

5Először dél királya erősödik meg. De az egykori vezérek közül egy másik még nála is erősebb lesz, s hatalmasabb birodalmat szerez, mint a többi ország. 6Évek múlva szövetségre lépnek: dél királyának lánya a béke érdekében feleségül megy észak királyához. De karjának nem lesz elég ereje, még ivadéka se marad. Nem csak őt, kísérőit és gyermekét szolgáltatják ki, hanem azokat is, akik annak idején támogatták. 7De gyökerei törzsökéből sarj lép a helyére. Felvonul az erőd ellen, bevonul észak királyának a várába és győztesként bánik velük. 8Sőt, szobraikkal, drága edényeikkel, ezüstjükkel és aranyukkal együtt még isteneiket is Egyiptomba hurcolja, fogságba. Azután néhány évig nyugton hagyja észak királyát. 9Ez ugyan betör a déli király országába, de kénytelen visszatérni a maga földjére.

Nagy Antiochusz hadjáratai Egyiptom ellen.

10Fiai azonban felkelnek és hatalmas sereget vonnak össze. Ez felvonul és teljesen elözönli. Majd újra visszatér, és erődjét is megtámadja. 11Erre dél királya kivonul haragjában, és harcba száll észak királyával. Ez nagy sereget állít csatasorba, a sereg mégis annak kezére kerül. 12A sereg megsemmisül, s emiatt szíve felfuvalkodik. Bár tízezreket lever, mégsem marad hatalmon. 13Észak királya ugyanis visszatér még nagyobb sereggel, mint az előbbi volt. Évek múltával hatalmas sereggel és gazdag fölszereléssel újra betör. 14Azokban az időkben sokan fölkelnek dél királya ellen. A te néped bátorszívű fiai is fölkelnek, hogy beteljesedjék a látomás, de elesnek. 15Felvonul észak királya, sáncot hány és elfoglalja a megerősített várost. A déliek ereje nem tud ellenállni, válogatott hadi népének nincs ereje a helytálláshoz. 16Ellenfele azt teszi vele, amit akar, és nincs senki, aki ellenállhatna neki. Megtelepszik a dicsőséges földön és keze teljes pusztulását okozza. 17Arra törekszik, hogy hatalmába kerítse az egész birodalmat, azért szövetséget köt vele, sőt lányt ad hozzá feleségül, hogy tönkretegye. De ez nem sikerül neki és nem valósul meg. 18Azután a szigetek felé fordul figyelme, sokat el is foglal. De egy hadvezér véget vet gyalázatos tetteinek anélkül, hogy megaláztatása megtorlására gondolhatna. 19Ekkor saját országának erődeire fordítja tekintetét, de megbotlik és elesik, aztán nyom nélkül eltűnik. 20Aki nyomába lép, sarcolót küld. Ez a királyi méltóságra törekszik, ő meg hamarosan elpusztul, de nem emberek szeme láttára, nem is háborúban.

Antiochusz Epifanész hadjáratai.

21Megvetésre méltó ember kerül a helyére: nem neki akarják adni a királyi méltóságot, de meglepetésszerűen megjelenik, és hízelkedéssel megszerzi a királyságot. 22Mint az ár, úgy söpri el maga előtt a haderőket, úgyhogy megsemmisülnek, s velük együtt a szövetség fejedelme is. 23A kölcsönös jó viszony ellenére csalárdul jár el: felvonul és kevés népével legyőzi. 24Béke idején bevonul a tartomány leggazdagabb városaiba, s olyan gaztettre vetemedik, amilyent atyái és ősei sohasem tettek. Rabol, vagyonukat elkótyavetyéli, és támadást tervez a legerősebb helyek ellen is, de csak kis ideig. 25Tetterő és hódításvágy izzik benne, amikor nagy sereggel dél királya ellen indul. Dél királya azonban még nagyobb és még erősebb sereggel száll csatába. Mégsem tud helytállni, mert cselt szőnek ellene, 26és asztaltársai az életére törnek. Serege szétzüllik, és sokan halálra sebzetten elesnek. 27Mind a két király rosszat forral a másik ellen, s még egy asztalnál ülve is félre akarják egymást vezetni. De nem érnek célt, mert még nem érkezett el a meghatározott vég. 28Így gazdag zsákmánnyal visszatér országába. Most az a szándéka, hogy a szent szövetség ellen fordul. Meg is valósítja, aztán visszatér országába. 29Bizonyos idő elteltével ismét dél ellen vonul, de másodszor nem úgy történik, mint első ízben. 30Kittimből ugyanis hajók érkeznek ellene.

Antiochusz Epifanész vallásüldözése.

30Megalázva és elcsüggedve tér vissza, s haragját a szent szövetségen tölti ki. Hazatérve azok felé fordul figyelme, akik készen állnak rá, hogy elhagyják a szent szövetséget. 31Megjelennek hadai: meggyalázzák a szentséges várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot. 32Azokat, akik nem becsülik a szövetséget, hízelgéssel hitszegésre bírja. De a nép, amely ismeri Istenét, állhatatos marad. 33A nép közül az értelmesek sokakat belátásra bírnak, de aztán – legalábbis egy időre – eltántorítják őket, karddal és tűzzel, fogság és kifosztás útján. 34A megpróbáltatás idején a népnek egy kis része segítségükre van, de sokan csak álnok szándékkal csatlakoznak hozzájuk. 35Az értelmesek közül is többen eltántorodnak. Őket is próbára kell tenni, meg kell válogatni és tisztítani a végső időkre. Mert még hátra van bizonyos idő. 36Közben a király a maga kénye-kedve szerint jár el. Felfuvalkodik és arcátlanul viselkedik az összes istennel szemben, a legfölségesebb Isten ellen pedig fennhéjázó módon beszél. Szerencsésnek is látszik, míg utol nem éri az (isteni) harag, és végzete be nem teljesedik. 37Még őseinek isteneivel se törődik, sem az asszonyok kedvencével. Egyáltalán nem érdekli egyetlen isten sem, mert mindenek felett magát tartja a legnagyobbnak. 38A várak isteneit azonban tiszteletben tartja. Arannyal, ezüsttel, drágakővel és kincsekkel tisztel meg olyan istent, akinek ősei a hírét se hallották. 39A várak védelmezésére is olyanokat fogad meg, akik idegen isten népéhez tartoznak. Aki elismeri, azt elhalmozza tisztségekkel, rájuk bízza sokak kormányzását és bizonyos ellenszolgáltatásért szétosztja nekik az országot.

Antiochusz Epifanész bukása.

40De az idők végén hadba száll ellene dél királya. Erre észak királya, mint valami fergeteg, nekiront harci szekerekkel, lovasokkal és nagy hajóhaddal. Betör az országokba és elárasztja őket, amint átvonul rajtuk. 41Amikor bevonul a dicsőséges országba, tízezrek esnek el. Kezéből csak a következők menekülnek meg: Edom, Moáb és Ammon fiainak maradéka. 42Országotokra teszi rá a kezét, s még Egyiptom számára sincs menedék. 43Hatalmába keríti Egyiptom arany­ és ezüstkincseit, és minden drágaságát. Líbia és Kus is a lába előtt hever. 44De a keletről és az északról érkező hírek zavarba ejtik. Nagy bőszen ellenük indul, hogy elpusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot. 45Sátorpalotáját a dicsőséges szent hegyen üti fel, a tengerek között. S ekkor utoléri a vég, menthetetlenül.

A végső idők leírása

12 1Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. 2Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. 3Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

Gábriel kinyilatkoztatásának befejezése.

4Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog.” 5Ekkor én, Dániel, azt láttam, hogy két más valaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. 6Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?” 7Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: „Egy idő, két idő és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé.” 8Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: „Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?” 9Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. 10Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. 11Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. 12Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.

FÜGGELÉK

13Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra.”

KNB SZIT STL BD RUF KG