Keresés a Bibliában

Győzelem harsonákkal és fáklyákkal.

16Ezután háromszáz emberét három csoportba osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott. 17„Figyeljetek rám – mondta nekik –, s azt tegyétek, amit én. Behatolok a tábor szélére, s amit teszek, ti is azt tegyétek. 18Amikor megfújom a harsonát, s azok is mind, akik velem lesznek, akkor fújjátok meg ti is a tábor körül és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért!” 19Gedeon, és az a száz ember, aki követte, odaért a tábor széléhez az éjféli őrváltás kezdetén, amikor az őröket váltották. Megfújták a harsonát és összetörték a korsót, amely a kezükben volt. 20A három csoport is megfújta a harsonákat és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: „Az Úrért és Gedeonért.” 21S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midianiták futásnak eredtek. 22Míg a háromszáz ember fújta a harsonát, az Úr az egyik ember kardját a másik ellen fordította az egész táborban. Egészen Bet-Hassittáig menekültek. Cartan felé, a Tabattal szemközt levő Abel-Mechola-patak partjáig. 23Izrael fiai erre összegyűltek – Naftali, Áser és egész Manassze –, és üldözték Midiánt. 24Gedeon hírvivőket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: „Gyertek le Midián elé, és szálljátok meg a gázlókat előttük egészen Bet-Baráig, és a Jordánt is.” Efraim egész népe összesereglett, megszállták a gázlókat Bet-Baráig és a Jordánt is. 25Elfogták Midián két fejedelmét, Orebet és Zebet. Orebet az Oreb-sziklán, Zebet pedig a Zeb-sajtónál ölték meg. Üldözték Midiánt és elvitték Oreb és Zeb fejét Gedeonnak a Jordánon túlra.

Efraim törzsének féltékenysége.

8 1Akkor Efraim emberei így szóltak Gedeonhoz: „Mi volt a szándékod azzal, hogy minket nem hívtál meg, amikor Midián ellen vonultál?” És keményen beszéltek vele. 2Ő így válaszolt nekik: „Mit tettem én hozzátok képest? Nem több-e, amit Efraim böngészett, mint amit Abiezer szüretelt? 3Az Úr kezetekbe adta Midián fejedelmeit, Orebet és Zebet. Össze lehet-e hasonlítani az én tettemet azzal, amit ti vittetek végbe?” E szavakra lecsillapult haragjuk.

KNB SZIT STL BD RUF KG