Keresés a Bibliában

4. DEBORA ÉS BÁRÁK

Izrael a kánaániak hatalmában.

4 1Ehud halála után Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. 2Ezért az Úr Jábinnak, Kánaán királyának kezébe adta őket, aki Hacorban uralkodott. Seregének Sziszera volt a vezére, aki a népek Harosetjében lakott. 3Izrael fiai az Úrhoz könyörögtek, mert Jábinnak kilencszáz vasszekere volt és húsz év óta keményen sanyargatta Izrael fiait.

Debora.

4Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben. 5Ráma és Bétel között, Efraim hegyén ült törvényt, a Debora-pálmafa alatt, és Izrael fiai hozzá mentek peres ügyeikkel. 6Elküldött és magához hívatta a naftalibeli Kedesből Abinoám fiát, Bárákot, és így szólt hozzá: „Ezt parancsolja az Úr, Izrael Istene: Menj fel a Tábor hegyére, és vigyél magaddal tízezer embert Naftali és Zebulun fiai közül. 7Felvonultatom ellened a Kison-patakhoz Sziszerát, Jábin seregének vezérét, szekereivel és csapataival együtt, és a kezedbe adom.” 8Bárák így válaszolt neki: „Ha velem jössz, elmegyek, ha azonban nem jössz velem, nem megyek, mert nem tudom, hogy az Úr angyala melyik napon viszi sikerre ügyemet.” 9„Veled megyek – válaszolta neki –, de utadon nem a tiéd lesz a dicsőség, mert az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát.” Debora útnak indult, és elment Bárákkal Kedesbe. 10Itt Bárák összehívta Zebulunt és Naftalit. Tízezer ember követte, s Debora is vele ment. 11A kenita Héber elvált Kain törzsétől és Hobabnak, Mózes apósának fiaitól, és a Szaannaim-tölgy mellett ütötte fel sátrát, nem messze Kedestől.

Sziszera veresége és halála.

12Sziszerának hírül vitték, hogy Abinoám fia, Bárák fölvonult a Tábor hegyére. 13Sziszera erre összehívta szekereit, a kilencszáz vasszekeret és összes csapatát a népek Harosetjéből a Kison-patakhoz. 14Erre Debora így szólt Bárákhoz: „Indulj, mert elérkezett az a nap, amikor az Úr kezedbe adja Sziszerát. Az Úr előtted halad!” Bárák levonult a Tábor hegyéről, s tízezer ember követte. 15Az Úr félelmet keltett Sziszerában, szekereiben és egész seregében Báráktól, úgyhogy Sziszera leszállt szekeréről és gyalog menekült. 16Bárák pedig a nemzetek Harosetjéig üldözte a szekereket és a sereget. Sziszerának egész seregét kardélre hányták, nem menekült meg egyetlen ember sem. 17Sziszera közben a kenita Héber feleségének, Jáelnek sátra felé menekült gyalog. Hacor királya, Jábin és a kenita Héber háza között ugyanis béke volt. 18Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. 19Így szólt hozzá Sziszera: „Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok.” Megnyitotta hát a tömlőt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta. 20„Állj ki a sátor ajtajához – mondta neki – s ha valaki jön és megkérdezi tőled: »Van itt valaki?« – feleld azt, hogy nincs.” 21Ám Jáel, Héber felesége fogott egy sátorcöveket, a kezébe meg vett egy kalapácsot, csendesen mellé osont, a cöveket a halántékába verte, úgyhogy odaszegezte a földhöz. A fáradtságtól ugyanis mélyen aludt. Így halt meg. 22Közben odaért Bárák, aki üldözőbe vette Sziszerát. Jáel eléje ment, és így szólt hozzá: „Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.” Bement, s Sziszera ott feküdt holtan – a cövek kiállt a halántékából. 23Az Úr tehát megalázta ezen a napon Kánaán királyát, Jábint Izrael fiai előtt. 24Izrael fiainak keze egyre súlyosabban nehezedett Kánaán királyára, Jábinra, egészen addig, amíg teljesen le nem igázták.

Debora és Bárák éneke.

5 1Debora és Abinoám fia, Bárák azon a napon így énekeltek: 2Izraelben a harcosok kibontották hajukat, a nép nagylelkűen viselkedett. Áldjátok az Urat! 3Halljátok királyok, figyeljetek fejedelmek! Az Úr dicsőségére énekelek. Magasztalom az Urat, Izraelnek Istenét. 4Amikor kivonultál, Uram, Szeirből, és átvonultál Edom mezein, a föld megrendült, az egek megindultak, a felhők vizet ontottak. 5A hegyek megremegtek az Úr előtt, az Úr, Izrael Istene előtt. 6Samgarnak, Ánát fiának napjaiban, Jáel napjaiban néptelenné váltak az utak. Akik útra keltek, ösvényekre tértek. 7A falvak kihaltak Izraelben. S kihaltak is maradtak, míg te, Debora nem jöttél, föl nem keltél, Izraelnek anyja. 8Isten harcosai elnémultak, öt városnak sem volt egyetlen pajzsa, sem lándzsája negyvenezernek Izraelben. 9Szívem Izrael vezéreiért dobog, s azokért, akik oly készségesek a népben. Áldjátok az Urat! 10Ti, akik fehér szamárra szálltok és szőnyegre ültök, s ti, akik az utakon jártok, énekeljetek, 11csatlakozzatok az itatóvályúknál ujjongókhoz. Ott ünneplik az Úr jótetteit, uralma jótéteményeit Izraelben. [Az Úr népe levonult a kapukhoz.] 12Kelj föl, kelj föl, Debora! Kelj föl, kelj föl, zengj éneket! Bátorság, rajta, Bárák! Fogd el, akik téged elfogtak, Abinoám fia! 13Izrael levonult a kapukhoz, az Úr népe a hőshöz. 14Efraim vezérei a völgyben vannak. Testvéred, Benjamin a tieid között. Machirból levonultak a vezérek, és Zebulunból is, akik a parancsnoki pálcát tartják. 15Isszachár vezérei Deborával tartanak, Naftali meg Bárákkal, nyomában halad a völgyben. Ruben patakjai mellett hosszasan tanácskoznak. 16Miért maradtál ott az akolban, furulyát hallgatni nyájad körében? [Ruben patakjai mellett hosszasan tanácskoznak.] 17Gileád miért marad túl a Jordánon, s Dán miért tölti idejét idegen hajókon? Áser a tenger partján rostokol, nyugodtan éldegél kikötőiben. 18Zebulun olyan nép, amely szembenéz a halállal, s Naftali is a dombvidéken. 19Királyok jöttek és csatasorba álltak, Kánaán királyai harcba szálltak Megiddó vizei mellett Tanachnál, de ezüstöt zsákmányul nem szereztek. 20Az ég magasából harcoltak a csillagok, s pályájukon küzdöttek Sziszera ellen. 21A Kison-patak elsodorta őket, a szent patak, a Kison-patak. Éledj, lelkem, kapj erőre! 22A lovak patái vágták a földet, száguldoztak, száguldoztak paripáik. 23Átkozzátok meg Méroszt, mondja az Úr angyala, szórjatok átkot lakóira, mert nem siettek az Úr segítségére, az Úr segítségére a hősök közé. 24Legyen áldott az asszonyok közül Jáel, [a kenita Héber felesége], az asszonyok közül, akik a sátrakban laknak, legyen áldott. 25Vizet kért, s ő tejet adott neki, drága kancsóból tejszínnel kínálta. 26Kezével megragadta a cöveket és jobbjával a kalapácsot. Leütötte Sziszerát, összezúzta a fejét, átfúrta, szétverte halántékát. 27Lába elé zuhant, odaroskadt, ott terült el, lába elé rogyott, odaomlott. Ahova esett, ott maradt, ott múlt ki. 28Kihajolt az ablakon és nézelődött Sziszera anyja a rács mögül. „Hol késik szekere, miért nem jön? Miért érkezik késve fogata?” 29Legokosabb udvarhölgye így felelt, e szavakkal válaszolt neki: 30„Bizonyára összegyűjtik és elosztják a zsákmányt: egy leányt, két leányt minden katonának, egy tarka ruhát, két tarka ruhát Sziszerának, egy kendőt, két kendőt az én nyakamra!” 31Így vesszen el, Uram, minden ellenséged, akik pedig szeretnek, legyenek olyanok, mint a nap, amikor teljes fényében fölkel. Az ország nyugton élt negyven esztendeig.

KNB SZIT STL BD RUF KG