11Minden reggel és minden este bemutatják az Úrnak az égőáldozatokat, az illatáldozatokat és a tiszta asztalra kitett kenyerek rendjét. Nálunk van az arany mécstartó a mécseseivel együtt, amelyeket minden este meggyújtanak. Mi ugyanis megtartjuk az Úrnak, a mi Istenünknek törvényeit, ti azonban elhagytátok őt.
Salamon uralkodói tettei.
8 1Húsz esztendő elmúltával, miközben Salamon fölépítette az Úr templomát meg a maga palotáját, 14Atyjának, Dávidnak rendelkezése alapján kirendelte a papi osztályokat a számukra megállapított szolgálatra, a levitákat is a tisztjükbe, hogy dicséretet zengjenek és szolgáljanak a papok mellett az egyes napok szertartása szerint, végül az ajtónállókat is osztályaik szerint minden egyes kapuhoz, mert így parancsolta Dávid, az Isten embere. 4Ez lesz a teendőtök: Harmadrészetek, amely szombaton szolgálatba lép, papok és leviták, mint kapuőrség szolgáljon,Prófétai nyilatkozatok a háborúról.
4De Jehosafát arra is figyelmeztette Izrael királyát: „Érdeklődjék azonnal: Mit szól hozzá az Úr?” 5Ekkor Izrael királya összegyűjtötte a prófétákat, négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: „Elmenjek-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjak fel vele?” Azt felelték neki: