Keresés a Bibliában

A pászka ünnepének előkészítése.

35 1Majd Jozija pászka-ünnepet rendezett az Úrnak Jeruzsálemben. Az első hónap tizennegyedik napján le is vágták a húsvéti bárányt. 2A papokat kirendelte teendőik elvégzésére, és buzdította őket a templomi szolgálat ellátására. 3A levitákat pedig, akik egész Izraelt szokták tanítani, és akiket az Úrnak szenteltek, felszólította: „A szent ládát helyezzétek el a templomban, amelyet Salamon, Dávid fia, Izrael királya épített. Többé nem kell a vállatokon hordoznotok. Most már szolgáljátok az Urat, a ti Isteneteket és az ő népét, Izraelt. 4Készüljetek nemzetségeitek szerint osztályaitoknak megfelelően, ahogyan Dávid, Izrael királya előírta, és az ő fia, Salamon meghagyta. 5Álljatok fel a szent helyen testvéreiteknek, a nép fiainak nemzetségi beosztása szerint, a leviták családjuk szerint kapnak részt. 6Vágjátok le a húsvéti bárányt, tartsatok megszentelődést, álljatok rendelkezésére testvéreiteknek, hogy az Úr szavai szerint járjatok el, amelyeket Mózes által közölt.”

A pászka ünnepe.

7Jozija a nép fiainak, mindazoknak, akik csak ott tartózkodtak, az egész húsvéti áldozat céljára szám szerint harmincezret ajánlott fel a nyájból, bárányokat és fiatal kecskéket, azonkívül háromezer szarvasmarhát. Ezek a király vagyonából valók voltak. 8Vezérei is szívesen adtak ajándékot a népnek, a papoknak és a levitáknak. Hilkija, Zecharja és Jechiel, a templom elöljárói kétezer-hatszáz juhot és kecskét adtak a papoknak húsvéti áldozat céljára, azonkívül háromszáz szarvasmarhát. 9Konanja és testvérei, Semaja és Nataneel, Hasabja, Jejel és Jozabád, a leviták fejei ötezer juhot és kecskét ajánlottak fel húsvéti áldozat céljára a levitáknak, azonkívül ötszáz szarvasmarhát. 10Miután a szolgálat rendjét meghatározták, a papok a maguk helyére álltak, a leviták meg a beosztásuknak megfelelő helyre, amint a király megparancsolta. 11Aztán levágták a pászka-áldozatokat, a papok a vérükből egy részt széthintettek, a leviták pedig lehúzták az állatok bőrét. 12Miután elkészítették az égőáldozatokat, átadták őket a nép családjaiból alakult csoportoknak, hogy felajánlják az Úrnak, ahogy meg van írva Mózes könyvében. Ugyanígy tettek a szarvasmarhákkal is. 13Aztán az előírás szerint tűzön megsütötték a pászkát. A szent adományokat pedig megfőzték fazekakban, lábasokban és tálakban, majd gyorsan odaadták az egész népnek. 14Ezután készítettek maguknak és a papoknak. A papok ugyanis, Áron fiai, egészen besötétedésig el voltak foglalva az égőáldozatok és a hájrészek bemutatásával, azért készítették el a leviták maguknak és a papoknak, Áron fiainak. 15Az énekesek, Aszaf fiai, a maguk helyén álltak, Dávidnak, Aszafnak, Hemannak és Jedutunnak, a király prófétáinak előírása szerint, az ajtónállók pedig a kapukat őrizték. Nem kellett szolgálatukat elhagyniuk, mert testvéreik, a leviták nekik is készítettek. 16Úgy rendezték ezen a napon az Úr egész szolgálatát, hogy a pászkát megünnepeljék, és az égőáldozatokat bemutassák az Úr oltárán, ahogyan Jozija király megparancsolta. 17Izrael fiai, akik jelen voltak, így tartották meg akkor a pászkát és a kovásztalanok ünnepét hét napon át. 18Sámuel próféta napjai óta nem tartottak Izraelben ilyen pászkát. Izrael királyai közül egyik sem készített olyan pászkát, mint amilyent Jozija tartott a papokkal, levitákkal, egész Júdával, Izrael jelenlevő fiaival és Jeruzsálem lakóival. 19Jozija uralkodásának 18. esztendejében ünnepelték ezt a pászkát.

KNB SZIT STL BD RUF KG