Keresés a Bibliában

17A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak. 18Az Írás ugyanis ezt mondja: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vagy: „Megérdemli a munkás a maga bérét.” 19Presbiter ellen ne adj hitelt a vádnak, csak két vagy három személy tanúságára. 20A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. 21Az Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt előítélettől mentesen, és semmit ne tégy részrehajlásból. 22Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat tisztán. 23Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori gyengélkedésed miatt egy kevés bort is. 24Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak azután derül ki. 25Éppen így a jótett is nyilvánvaló, de ha még nem is, nem maradhat sokáig elrejtve.

KNB SZIT STL BD RUF KG