31Ha megítélnénk magunkat, nem vonnánk magunkra ítéletet. 32Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk. 33Ezért, testvéreim, ha étkezésre gyülekeztek, várjátok meg egymást. 34Aki éhes, egyék otthon, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többit majd megérkezésem után rendezem el.
A Szentlélek kegyelmi adományai.
12 1Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 2Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 3Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. 4A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.