Keresés a Bibliában

18Isten haragja is megnyilvánul a mennyből azok minden istentelensége és gonoszsága ellen, akik gonoszságukkal elnyomják az igazságot. 19Ami ugyanis Istenből megismerhető, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. 20Ami nem látható belőle, örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén felfogható. Úgyhogy nincs mentségük, 21mivel megismerték Istent, mégsem dicsőítették mint Istent, s nem adtak neki hálát, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétült. 22Bölcsnek mondták magukat, és bolondok lettek: 23a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó ember, madarak, négylábúak és csúszómászók képével.
24Ezért Isten kiszolgáltatta őket szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. 25Ők, akik a hazugságot részesítették előnyben Isten igazságával szemben, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen.
26Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. 27Ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek föl kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de megkapták önmagukban tévelygésük méltó jutalmát.
28Mivel nem tartották érdemesnek megismerni Istent, kiszolgáltatta őket Isten az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. 29Ezért tele vannak mindenféle gonoszsággal, romlottsággal, kapzsisággal, rosszindulattal; tele irigységgel, gyilkolással, viszálykodással, csalással, ellenségeskedéssel; besúgók, 30rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, 31esztelenek, szószegők, s híján vannak a szeretetnek és az irgalomnak. 32Ismerik ugyan Isten végzését, hogy akik így cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak maguk cselekszik ezeket, hanem helyeselnek azoknak, akik ilyeneket művelnek.

KNB SZIT STL BD RUF KG