Keresés a Bibliában

29Mondott nekik egy példázatot is:
– Nézzétek meg a fügefát, és mind a fákat! 30Amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van Isten országa! 32Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el.
34Vigyázzatok magatokra, nehogy elnehezedjék szívetek a kicsapongástól, a részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; nehogy váratlanul lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda! Úgy fog ugyanis rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.
36Legyetek tehát éberek, és szüntelenül imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak; és hogy megállhassatok az Emberfia előtt!
37Nappal a Templomban tanított, az éjszakákat pedig az Olajfák hegyén töltötte. 38Kora reggel az egész nép hozzá sietett, hogy hallgassa őt a Templomban.

KNB SZIT STL BD RUF KG