21Amikor eltelt nyolc nap, és körül kellett metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
22Amikor leteltek a tisztulásuknak Mózes Törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak –
23amint meg van írva az Úr Törvényében: minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve –,
24és hogy áldozatot mutassanak be az Úr Törvényének előírása szerint: egy pár gerlicét vagy két fiatal galambot.
25Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és istenfélő ember volt, várta Izrael vigasztalását, és Szentlélek volt rajta.
26Azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét.
27A Lélek indítására a Templomba ment, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásainak,
28karjába vette, és így áldotta Istent:
29Most elbocsátod, Uram,
szolgádat szavad szerint békességben,
30mert meglátta szemem üdvösséged,
31amit minden nép szeme láttára megvalósítottál:
32a fényt, ami a pogányoknak kinyilatkoztatás,
és népednek, Izraelnek dicsőség.