4
1Azt mondom tehát, ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik egy rabszolgától, jóllehet minden az övé.
4de amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a Törvénynek alávetve,
1
1Pál – aki nem emberek megbízásából és nem emberi közvetítés által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül –
8Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a pogányokat a hit által teszi igazzá, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: benned nyer áldást a föld minden népe.
9Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal együtt.
10A Törvény rendelkezéseinek megtartásában bízók ugyanis átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindaz, aki nem tart meg mindent maradéktalanul, ami meg van írva a Törvény könyvében.