Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)
A jelenések könyve
2
Levél az efezusi gyülekezethez1Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár:
2Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.
3Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg,
4de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.
5Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.
6Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök.
7Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van. 1Móz 2,9;  Jel 22,2;  Ez 28,13 
   Levél a szmirnai gyülekezethez8A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Ézs 44,6;  Ézs 48,12;  Jel 1,17;  Jel 22,13 
9Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
10Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
11Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál. Jel 20,14;  Jel 21,8 
   Levél a pergamoni gyülekezethez12A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van:
13Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónja van, de ragaszkodsz a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik.
14De egy kevés panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak. 4Móz 22,5-7;  4Móz 25,1-3;  4Móz 31,16;  5Móz 23,5 
15Így nálad is vannak olyanok, akik szintén a nikolaiták tanításához ragaszkodnak.
16Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar, és harcolok ellenük számnak a kardjával.
17Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja. 2Móz 16,14-15.33-34;  Jn 6,48-50;  Ézs 62,2;  Ézs 65,15 
   Levél a thiatirai gyülekezethez18A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez:
19Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.
20De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek. 1Kir 16,31;  2Kir 9,23.30 
21Pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából.
22Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből;
23gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. Zsolt 7,9;  Jer 17,10;  Zsolt 62,13;  Jel 6,8 
24Nektek pedig, a többieknek Thiatirában, akik nem fogadjátok el ezt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik –, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet,
25de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.
26Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a népek felett, Zsolt 2,8-9 
27hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;
28ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.
29Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!