Józsué halála és temetése
6Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, ki-ki a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot. 7A nép pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik látták az ÚRnak mindazokat a nagy tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért.8Azután meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában, 9és eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra. 10Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és egy másik nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az URat, sem azokat a tetteket, amelyeket véghezvitt Izráelért.
A bírák
11Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, mert a Baalokat tisztelték. 12Elhagyták az URat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az URat. 13De amikor elhagyták az URat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték, 14föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. 15Valahányszor kivonultak, az ÚR keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az ÚR, és ahogyan megesküdött nekik az ÚR. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak.16Akkor bírákat támasztott az ÚR, és azok megszabadították őket fosztogatóik kezéből. 17De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. 18Mert amikor az ÚR bírákat támasztott nekik, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az ÚR, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt. 19De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azokat imádták. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal. 20Föllángolt ezért az ÚR haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgat a szavamra, 21én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott. 22Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e az ÚR útjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem. 23Ezért hagyta helyükön az ÚR ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe. 9Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. 15Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz, és az ÚR szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának. 6Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az ÚR, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór-hegyre, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulon fiai közül! 7Én pedig ellened vezetem a Kísón-patakhoz Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, és a kezedbe adom őt. 8Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én sem megyek. 9Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az ÚR Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedesbe. 10Bárák pedig Kedesbe hívta Zebulont és Naftálit, és tízezer ember vonult a nyomában; vele ment Debóra is.
11A kéni Héber különvált a kéniektől, Mózes sógorának, Hóbábnak a fiaitól, és végül a caananními tölgyfánál vert sátrat, amely Kedes mellett van.
12Amikor jelentették Siserának, hogy Bárák, Abínóam fia felvonult a Tábór-hegyre, 13Sisera a Kísón-patakhoz vezényelte összes harci kocsiját Haróset-Gójimból: kilencszáz vas harci kocsit és egész hadinépét. 14Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Támadj, mert ezen a napon kezedbe adja az ÚR Siserát! Az ÚR vonul előtted! Bárák lejött a Tábór-hegyről, és mögötte a tízezer ember. 15Az ÚR pedig Bárák fegyverei előtt annyira megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt, hogy leugrott Sisera a harci kocsijáról, és gyalog menekült. 16Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész táborát levágták, egyetlen ember sem maradt meg.
Jáél megöli Siserát
17Sisera gyalog menekült Jáélnak, a kéni Héber feleségének a sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Héber háza népe között. 18Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! Betért hát hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. 19Sisera ezt mondta neki: Adj innom egy kis vizet, mert szomjas vagyok. Erre az asszony kinyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta. 20A férfi ezt mondta neki: Állj a sátor bejáratához, és ha jön valaki, és megkérdezi tőled, hogy van-e itt valaki, mondd azt, hogy nincs! 21Jáél, Héber felesége pedig fogott egy sátorcöveket, kezébe vette a pörölyt, halkan bement hozzá, és beleverte a cöveket a halántékába, úgyhogy odaszegezte a földhöz. Sisera ugyanis a fáradtságtól mélyen elaludt. Így halt meg.22Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és azt mondta neki: Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Bement hozzá, és Sisera ott feküdt holtan, a cövekkel a halántékában. 23Így alázta meg Isten azon a napon Jábínt, Kánaán királyát Izráel fiai előtt. 24Izráel fiainak a keze ezután mindjobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, míg csak el nem pusztították Jábínt, Kánaán királyát. 12Az ÚR angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz!