25Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az ÚR, bosszantva őt,
26az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok.
27Szétszéleszt benneteket az ÚR a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok között a nemzetek között, akikhez elhajt benneteket az ÚR.
28Ott aztán majd olyan isteneket kell tisztelnetek, amelyek emberi kéz alkotásai: fa és kő, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.
29De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána.
30Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és hallgatsz a szavára,
31nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az ÚR, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik.
Az élet és a halál útja
30 1Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és az átoknak mindezek az igéi, amelyeket eléd adtam, és megszívleled mindazok közt a népek közt, amelyek közé szétszórt téged Istened, az ÚR, 2és ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívedből és teljes lelkedből hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked, 3akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, megkönyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nemzet közül, amelyek közé szétszélesztett téged Istened, az ÚR. 4Ha az ég széléig szórt is szét téged Istened, az ÚR, még onnan is összegyűjt, onnan is visszahoz, 5és bevisz téged Istened, az ÚR arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megsokasít téged, mint atyáidat.