Keresés a Bibliában

22Isten azonban haragra gerjedt, amiért Bálám elment. Ezért odaállt az ÚR angyala az útra, hogy feltartóztassa. Ő a szamarán ügetett, és vele volt két szolgája is. 23De a szamár meglátta az ÚR angyalát, ahogyan ott állt az úton kivont karddal a kezében, ezért letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy visszaterelje az útra. 24Azután odaállt az ÚR angyala a szőlők között egy mély útra, amelyet innen is, onnan is fal szegélyezett. 25Amikor meglátta a szamár az ÚR angyalát, odalapult a kőfalhoz, és Bálám lábát is a falhoz szorította. Ekkor újból megverte. 26Az ÚR angyala továbbment, és ismét megállt egy szoros helyen, ahol nem lehetett kitérni sem jobbra, sem balra. 27Amikor meglátta a szamár az ÚR angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat. 28De az ÚR beszédre nyitotta a szamár száját, és az így szólt Bálámhoz: Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem? 29Bálám így felelt a szamárnak: Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek! 30A szamár ezt mondta Bálámnak: A te szamarad vagyok, rajtam utazol régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem.
31Ekkor az ÚR megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az ÚR angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult. 32Az ÚR angyala ezt mondta neki: Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert ellenemre való ez az út. 33A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna. 34Bálám így felelt az ÚR angyalának: Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek.

KNB SZIT STL BD RUF KG