Keresés a Bibliában

17Jójádá halála után azonban odamentek Júda vezető emberei a királyhoz, és leborultak előtte. A király hallgatott rájuk, 18és elhagyták őseik Istenének, az ÚRnak a házát, és szent fákat meg bálványszobrokat tiszteltek. Emiatt a vétkük miatt szállt az ÚR haragja Júdára és Jeruzsálemre. 19Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék meg őket az ÚRhoz. Azok figyelmeztették is őket, de nem figyeltek rájuk.
20Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Így szól az Isten: Miért szegtétek meg az ÚR parancsolatait? Nem válik az a javatokra! Mivel elhagytátok az URat, ő is elhagyott benneteket. 21Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott, az ÚR háza udvarában megkövezték. 22Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor Zekarjá haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az ÚR, és torolja meg!
23Egy év múlva fölvonult ellene Arám hadereje. Betörtek Júdába és Jeruzsálembe, és megölték a hadinép valamennyi vezérét, akik a nép élén álltak, az összes zsákmányt pedig elküldték Damaszkusz királyának. 24Bár kevés emberrel tört be az arám sereg, mégis igen nagy haderőt adott kezükbe az ÚR, mivel ezek elhagyták őseik Istenét, az URat. Így hajtották végre Jóáson az ítéletet. 25Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, udvari emberei pedig összeesküvést szőttek ellene Jójádá főpap fiának a vére miatt. Ágyában gyilkolták meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok temetőjében.

KNB SZIT STL BD RUF KG