13Ideállok a forrás mellé, amikor a városbeli leányok kijönnek vizet meríteni.
14Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! – ő pedig azt mondja: Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom – akkor őt rendelted szolgádnak, Izsáknak, és ebből tudom meg, hogy megmutattad hűségedet az én uram iránt!
15Még végig sem mondta ezt, máris jött Rebeka korsóval a vállán. Ő Betúélnak, Milká fiának volt a leánya, Milká pedig Ábrahám testvérének, Náhórnak volt a felesége.
16Nagyon szép leány volt, hajadon, akinek még nem volt dolga férfival. Lement a forráshoz, megtöltötte a korsóját, és feljött.
17Ekkor a szolga odaszaladt hozzá, és azt mondta: Adj nekem egy korty vizet a korsóból!
18A leány így felelt: Igyál, uram! És gyorsan levette korsóját a kezébe, és inni adott neki.
19Miután eleget adott neki inni, így szólt: Tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.