Örömhír a fogságban

40 ¹Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. ²Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. ³Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! ⁴Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! ⁵Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az ÚR maga mondja ezt. ⁶Egy hang szól: Kiálts! Én megkérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. ⁷Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. – Bizony, csak fű a nép! ⁸Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. ⁹Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Sionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! ¹⁰Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. ¹¹Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.

Nincs Istenhez fogható senki

¹²Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat? ¹³Ki irányította az ÚR lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? ¹⁴Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt? Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre? ¹⁵A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. ¹⁶A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. ¹⁷A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket. ¹⁸Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? ¹⁹A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. ²⁰Aki szegény ahhoz, hogy ennyit adjon érte, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, amely nem inog. ²¹Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek a kezdetektől fogva, nem magyarázták el a föld alapozását? ²²Az, aki ott trónol a földkerekség fölött, ahonnan lakói csak sáskának látszanak, fátyolként terítette ki az eget, kifeszítette, mint egy lakósátrat. ²³Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. ²⁴Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a pelyvát. ²⁵Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent. ²⁶Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni. ²⁷Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. ²⁸Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. ²⁹Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. ³⁰Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. ³¹De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Isten szabadulással biztatja népét

41 ¹Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással! ²Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a pelyva. ³Üldözi őket, háborítatlanul nyomul előre, lába is alig éri az ösvényt. ⁴Ki tette ezt, ki vitte véghez? Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az ÚR vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok. ⁵Látják ezt a szigetek, és megijednek, a föld szélein is remegni kezdenek, közelednek egymáshoz, és összejönnek. ⁶Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős! ⁷Biztatja a kovács az ötvöst, a kalapáccsal egyengető azt, aki az üllőt veri, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van! – és megerősíti szegekkel, hogy majd ne inogjon. ⁸De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! ⁹A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! ¹⁰Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. ¹¹Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. ¹²Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. ¹³Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! ¹⁴Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítelek – így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje. – ¹⁵Új és éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. ¹⁶Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRnak, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével. ¹⁷A nincstelenek és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. ¹⁸A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává. ¹⁹A pusztában cédrust növesztek meg akáciát, mirtuszt és olajfát, a kietlen tájon borókát ültetek, kőrist és ciprusfát. ²⁰Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette.

Egyedül az Úr az Isten

²¹Álljatok elő peres ügyetekkel! – mondja az ÚR. Adjátok elő érveiteket! – mondja Jákób királya. ²²Adják elő és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni! Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; jelentsék ki nekünk, mi fog következni, hadd tudjuk meg a jövendőt! ²³Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva! ²⁴De ti semmik vagytok, semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ. ²⁵Elindítottam északról azt, aki eljött, napkeletről azt, aki hirdeti nevemet. Széttiporja a helytartókat, mint a nyers vályogot, ahogy a fazekas az agyagot széttapossa. ²⁶Ki mondta meg ezt régen, hogy tudhatnánk, jó előre, hogy azt mondhatnánk: igaz! Senki sem mondta meg, senki sem hirdette, senki sem hallotta szavaitokat. ²⁷Én mondtam először Sionnak: Itt vannak már! Én küldtem Jeruzsálembe az örömhírhozót. ²⁸Szétnézek, de nincs köztük senki, aki tanácsot adhatna. Ha megkérdezném őket, egy szót se szólnának. ²⁹Mert semmik ők mindahányan, semmit sem érnek tetteik! Bálványaik csak olyanok, mint a puszta szél.

Az Úr szolgája szelíd és szabadító

42 ¹Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. ²Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. ³A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. ⁴Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. ⁵Ezt mondja az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: ⁶Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. ⁷Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! ⁸Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. ⁹A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. ¹⁰Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! ¹¹Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak! ¹²Dicsőítsék az URat, hirdessék dicséretét a szigeteken! ¹³Az ÚR kivonul, akár egy hős, átjárja a harci kedv, akár egy katonát, harsányan zengi a csatakiáltást, és diadalmaskodik ellenségein.

Izráel nem értette Istenét

¹⁴Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök és lihegek, akár egy szülő asszony. ¹⁵Pusztává teszek hegyet és halmot, kiszárítok rajtuk minden zöld növényt. A folyókon gázlókat készítek, és kiszárítom a mocsarakat. ¹⁶A vakokat olyan úton vezetem, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a göröngyös utat egyenessé. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el! ¹⁷Meghátrálnak, csúfosan megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondogatják: Ti vagytok az isteneink! ¹⁸Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok! ¹⁹Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? ²⁰Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál. ²¹Igazsága érdekében akart az ÚR nagy és felséges tanítást adni. ²²Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. Kirabolták őket, és nem volt szabadító, kifosztották őket, és nem mondta senki: Add vissza! ²³Ki ügyel erre közületek, ki hallgatja figyelmesen a jövő érdekében? ²⁴Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákóbot, és kirabolják Izráelt? Vajon nem az ÚR, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. ²⁵Ezért zúdította rá haragjának hevét és a háború tombolását. Lángolt körülötte, de nem értette, égette őt, de nem szívlelte meg.

Isten Izráel megváltója

43 ¹De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! ²Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. ³Mert én, az ÚR vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. ⁴Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. ⁵Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. ⁶Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld széléről, ⁷mindenkit, akit rólam neveztek el, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.

Istenen kívül nincs más szabadító

⁸Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle! ⁹Gyűljön egybe minden nép, jöjjenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk, hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van! ¹⁰Ti vagytok a tanúim – így szól az ÚR –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! ¹¹Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. ¹²Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az ÚR –, hogy én Isten vagyok. ¹³Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

Isten utat készít népének a pusztán át

¹⁴Ezt mondja az ÚR, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. ¹⁵Én, az ÚR vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. ¹⁶Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, ¹⁷aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: ¹⁸Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! ¹⁹Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. ²⁰Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, ²¹a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.

Izráel hűtlensége

²²De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! ²³Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. ²⁴Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál. ²⁵Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. ²⁶Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad! ²⁷Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem. ²⁸Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.

Az Úr Lelkét ígéri népének

44 ¹De most hallgass rám, szolgám, Jákób, Izráel, akit kiválasztottam! ²Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! ³Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. ⁴Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák. ⁵Egyik ezt mondja majd: Én az ÚRé vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik. A harmadik a kezébe írja: Az ÚRé vagyok! – és dicsekedve említi Izráel nevét. ⁶Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. ⁷Kicsoda olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta hajdan népet alkottam; és mondják el a jövendőt, ami következik! ⁸Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!

A bálványimádás bolondság

⁹A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. ¹⁰Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? ¹¹Akik a bálványokhoz ragaszkodnak, mind szégyent vallanak, mert maguk a mesterek is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Majd megrettennek és szégyent vallanak valamennyien!
¹²A kovácsmester vésőt fogva dolgozik az izzó szénnél. Pöröllyel készíti a szobrot, erős karral dolgozik rajta. Ha megéhezik, elveszti erejét; ha nem iszik vizet, kimerül. ¹³A fafaragó kifeszíti a mérőzsinórt, krétával mintát rajzol, vésővel dolgozik a művén, majd ráspollyal igazít még rajta, míg el nem készít egy emberalakot, feldíszített emberhez hasonlót, hogy egy házban lakjék. ¹⁴Cédrust vág ki, tölgyet vagy cserfát választ, amelyet az erdő fái között nevelt, kőrisfát ültet, amelyet az eső nevel. ¹⁵Ez lesz az ember tüzelője: vesz belőle, hogy megmelegedjék, befűt vele, és kenyeret süt. De istent is csinál belőle, és leborul előtte; bálványszobrot készít, és imádja azt! ¹⁶Felét eltüzeli: ennél a felénél pecsenyét süt, megeszi a húst, és jóllakik. Közben melegszik, és ezt mondja: De jól megmelegedtem, amíg néztem a tűz fényét! ¹⁷A fa többi részéből istent készít: bálványszobrot. Leborulva imádja, és így könyörög hozzá: Ments meg engem, mert te vagy az istenem! ¹⁸Nem tudnak és nem értenek semmit, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek. ¹⁹Nem gondolja meg az ilyen ember, nem tudja és nem látja be, hogy ezt mondaná: Felét eltüzeltem, kenyeret sütöttem parazsánál, húst is sütöttem, és megettem. A többi részéből hogy is csinálhatnék utálatos bálványt; hát egy fatuskót imádjak?! ²⁰Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti saját becsapott szíve. Nem mentheti magát, és nem mondhatja ezt: Csak hazugságra támaszkodtam!

Az Úr Círust küldi szabadítóul

²¹Gondold meg, Jákób mindezeket, mert te, Izráel az én szolgám vagy! Én formáltalak, az én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad! ²²Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj meg hozzám, mert megváltottalak! ²³Ujjongjatok, egek, mert ezt tette az ÚR, harsogjatok, földnek mélységei! Ujjongásba törjetek ki, hegyek, az erdő és minden fája, mert megváltotta az ÚR Jákóbot, megmutatja dicsőségét Izráelen! ²⁴Ezt mondja megváltód, az ÚR, aki az anyaméhben formált: Én, az ÚR alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet. ²⁵A jósok jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem, hogy tudományuk bolondság. ²⁶De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá! – és romjait helyreállítom. ²⁷Én mondom a mély tengernek: Apadj ki; a folyóidat is kiszárítom! ²⁸Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját! 45 ¹Ezt mondja az ÚR fölkentjének, Círusnak, akinek erősen fogom a jobb kezét, népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk: ²Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. ³Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított, Izráel Istene. ⁴Szolgámért, Jákóbért, választottamért, Izráelért szólítottalak neveden; nagy hírnevet szerzek neked, noha nem ismertél. ⁵Én vagyok az ÚR, nincs más, nincsen isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. ⁶Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy rajtam kívül nincsen más, én vagyok az ÚR, senki más! ⁷Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR cselekszem mindezt. ⁸Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az ÚR teremtettem mindezt.

Egyedül az Úr ad szabadulást

⁹Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? – és a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed!? ¹⁰Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? – és anyjának: Miért vajúdtál velem?! ¹¹Ezt mondja az ÚR, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában? ¹²Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő. ¹³Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért – mondja a Seregek URa. ¹⁴Ezt mondja az ÚR: Egyiptom szerzeménye, Etiópia nyeresége és a szebáiak, e nagy termetű férfiak hozzád mennek, tieid lesznek, utánad mennek, megbilincselve vonulnak. Feléd fordulva leborulnak, feléd fordulva imádkoznak: Csak nálad van Isten, nincsen máshol, nincsen más isten! ¹⁵Bizony, te rejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító! ¹⁶Szégyen és gyalázat éri őket, a bálványkészítők mind gyalázatra jutnak. ¹⁷Izráelt megszabadítja az ÚR örökké tartó szabadítással; nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha, soha többé. ¹⁸Ezt mondja az ÚR, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR, senki más! ¹⁹Nem rejtélyesen szóltam, a földnek egy sötét helyén. Nem azt mondtam Jákób utódainak, hogy hiábavaló dolgokban keressenek engem. Én, az ÚR, igazat mondok, a valóságot jelentem ki! ²⁰Gyűljetek össze és jöjjetek! Lépjenek elő mindazok, akik megmenekültek a nemzetek közül! Semmit sem tudnak azok, akik fából készült bálványokat hordoznak, és olyan istenhez imádkoznak, aki nem tud megszabadítani. ²¹Mondjátok meg, adjátok elő, tanácskozzatok csak egymással! Hirdetett-e valaki valaha, jelentett-e ki ilyet az ősidők óta? Csak én, az ÚR! Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. ²²Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincsen más! ²³Magamra tettem esküt, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajlik meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, ²⁴és ezt mondják rólam: Csak az ÚRnál van igazság és erő! Megszégyenülve mennek hozzá mind, akik szembeszálltak vele. ²⁵Az ÚR által boldogul, vele dicsekszik Izráel minden utóda.

A tehetetlen bálványok és a hatalmas Isten

46 ¹Összerogyott Bél, leroskadt Nebó, teherhordó állatokra rakták szobraikat; amiket eddig ti hordoztatok, most fáradt állatokra kerülnek teherként. ²Ám azok sem tudják menteni a terhet, leroskadnak, összerogynak mind; a bálványok maguk is fogságba kerülnek. ³Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: ⁴Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. ⁵Ugyan kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze, kivel vethetnétek egybe, akihez tényleg hasonlítanék? ⁶Kiöntik az aranyat az erszényből, kimérik az ezüstöt a mérlegen. Ötvöst fogadnak, hogy istent készítsen belőle, és leborulva azt imádhassák. ⁷Vállukra veszik, úgy hordozzák: ha helyére teszik, ott áll, el nem mozdul helyéről. Ha segítségért kiáltanak hozzá, nem válaszol, nem menti meg őket a nyomorúságból. ⁸Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek! ⁹Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló! ¹⁰Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik. ¹¹Elhívok napkeletről egy saskeselyűt, tervem végrehajtóját messze földről. Alig szóltam, máris elhozom, kigondoltam, máris megteszem. ¹²Hallgassatok rám, ti konok szívűek, akik messze vagytok az igazságtól! ¹³Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik. A Sionon szabadulást szerzek ékességemnek, Izráelnek.

Babilon bukása

47 ¹Szállj le, és ülj a porba, Babilon szűz lánya! Ülj a földre, nincs már trónus, káldeusok lánya! Nem neveznek többé finomnak és dédelgetettnek. ²Fogd a kézimalmot, őrölj lisztet, vedd le fátyladat! Emeld föl ruhádat, takard ki combodat, úgy gázolj át a folyókon! ³Ne takarja semmi meztelenségedet, hadd lássák gyalázatodat! Bosszút állok kérlelhetetlenül! ⁴– mondja a megváltónk, Izráel Szentje; Seregek URa az ő neve. ⁵Ülj némán, húzódj sötét helyre, káldeusok lánya! Nem neveznek többé országok úrnőjének. ⁶Megharagudtam népemre, eltaszítottam örökségemet, és kezedbe adtam őket. Te pedig irgalmatlanul bántál velük, az öregre is súlyos igát raktál. ⁷Azt gondoltad, hogy úrnő maradhatsz örökkön-örökké? Nem fontoltad meg ezeket, nem gondoltál arra, mi lesz ennek a vége. ⁸De most halld meg ezt, te, aki jóléthez szoktál, biztonságban laktál, és ezt mondtad magadban: Csak én vagyok, rajtam kívül nincs más! Nem leszek özvegy, nem tudom meg azt, milyen a gyermektelenség! ⁹Pedig megéred mindkettőt hirtelen, egyetlen napon: rád nehezedik teljes súllyal a gyermektelenség és az özvegység, hiába a sok varázslás, a nagy hatású varázsige! ¹⁰Gonoszságodban bíztál, azt gondoltad, hogy nem lát senki. Bölcsességed és tudományod félrevezetett, amikor ezt gondoltad magadban: Csak én vagyok, rajtam kívül nincs más! ¹¹Pedig utolér téged is a baj, nem tudsz ellene varázsigét. Rád szakad a veszedelem, nem tudod elhárítani. Hirtelen ér utol a nem várt pusztulás. ¹²Állj elő varázsigéiddel és sok varázslásoddal, amellyel ifjúságod óta vesződtél, hátha segíthetsz magadon, hátha elriasztod a bajt! ¹³Egészen kimerülsz a tervezgetésben. Álljanak hát elő, és segítsenek rajtad, akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik, akik újhold napján meg szokták mondani, hogy mi történik majd veled. ¹⁴Úgy járnak, mint a tarló: tűz égeti el őket. Nem mentik meg életüket a lángok hatalmától. Nem melegedni való parázs az, nem olyan tűz, amely mellett ülni szoktak. ¹⁵Így jársz majd a varázslókkal, akikkel ifjúságod óta vesződtél. Mindenki hanyatt-homlok menekül, nem segít rajtad senki!

Izráel képmutató és hűtlen

48 ¹Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az ÚR nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán! ²A szent városról nevezik magukat, és Izráel Istenére támaszkodnak, akinek Seregek URa a neve. ³A korábbiakat már régen kijelentettem, az én számból jöttek ki, én hirdettem azokat. Hirtelen véghezvittem, bekövetkeztek. ⁴Tudom, hogy makacs vagy, vasból vannak nyakadban az inak, a homlokod pedig érc, ⁵ezért jelentettem ki neked már régen, mielőtt bekövetkezett, már meghirdettem, nehogy azt mondhasd: Bálványom tette ezt, bálványszobrom parancsára történt. ⁶Te hallottad és láthattad mindezt, és mégsem tanúskodtál róla! De mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. ⁷Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk; nem mondhatod, hogy tudtál róluk. ⁸Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a füled. Tudtam én, hogy milyen hűtlen vagy, születésed óta hitszegőnek hívnak. ⁹Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig, dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el. ¹⁰De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek. ¹¹Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!

Eljött a szabadulás ideje

¹²Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! ¹³Hiszen az én kezem vetett alapot a földnek, az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, mind előállnak. ¹⁴Gyűljetek össze mind, és hallgassatok ide! Ki mondta meg közülük azt, hogy akit az ÚR szeret, az hajtja végre akaratát Babilonban, és az szerez érvényt hatalmának a káldeusok között?! ¹⁵Én, én mondtam meg, aztán el is hívtam; vezetem őt, hogy útján sikerrel járjon. ¹⁶Jöjjetek ide hozzám, halljátok meg ezt! Régen sem beszéltem rejtélyesen, és mióta ez történik, én jelen vagyok. Most pedig az én Uram, az ÚR elküldött engem, és lelkét adta nekem. ¹⁷Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. ¹⁸Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság. ¹⁹Annyi utódod lenne, mint tenger partján a homok, méhed gyümölcse annyi, mint a homokszemek: Nevét nem törölnék ki, és nem veszne ki előlem. ²⁰Menjetek ki Babilonból, fussatok ki a káldeusok közül! Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az ÚR szolgáját, Jákóbot! ²¹Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle. ²²A bűnösöknek nincs békességük! – mondja az ÚR.

Az Úr a népekhez küldi szolgáját

49 ¹Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az ÚR, születésemtől fogva emlegeti nevemet. ²Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. ³Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! ⁴Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az ÚRnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. ⁵Most pedig ezt mondja az ÚR – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az ÚR, és Istenemnél megvan rá az erőm –, ⁶ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.

A hazatérés öröme

⁷Ezt mondja az ÚR, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az ÚRért, aki hűséges hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. ⁸Ezt mondja az ÚR: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. ⁹Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. ¹⁰Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. ¹¹Utat készítek a hegyeken át, és feltöltik majd az országutakat. ¹²Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől, amazok meg Színím földjéről! ¹³Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az ÚR, és megkönyörül az elesetteken.

Sion biztatása

¹⁴De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram! ¹⁵Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! ¹⁶Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. ¹⁷Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled. ¹⁸Emeld föl a tekintetedet, és nézz körül: mindnyájan összegyűltek, eljönnek hozzád. Életemre mondom – így szól az ÚR –, hogy ékszerként veszed föl valamennyit, magadra aggatod őket, akár egy menyasszony! ¹⁹Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. ²⁰Majd mondják még neked gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj odébb, hadd telepedjek ide én is! ²¹Így töprengesz akkor majd magadban: Ki szülte ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam: honnan valók hát ezek? ²²Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Intek kezemmel a népeknek, jelt adok a nemzeteknek, és ölben hozzák haza fiaidat, leányaidat pedig vállukra emelve. ²³Királyok lesznek a gondviselőid, főrangú feleségeik a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. ²⁴El tudod-e venni a zsákmányt a harcostól, elszökhetnek-e az erőstől a foglyok? ²⁵Igen! – ezt mondja az ÚR. A harcostól is el lehet venni a foglyokat, és az erőstől is elszökhet a zsákmány. Perlőiddel én fogok perelni, és fiaidat megszabadítom. ²⁶Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint az édes bortól. Akkor majd megtudja minden ember, hogy én, az ÚR vagyok a te szabadítód, és a te megváltód Jákób Erőssége.

Isten nem vetette el népét

50 ¹Ezt mondja az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt? Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat! ²Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak? Olyan rövid már a kezem, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. ³Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát adok rá.

Az Úr szolgáját szenvedés éri

⁴Az én Uram, az ÚR megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. ⁵Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. ⁶Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. ⁷De az én Uram, az ÚR megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. ⁸Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! ⁹Íme, az én Uram, az ÚR megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, melyet megrágott a moly. ¹⁰Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! ¹¹Ti azonban, mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyet ti gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok!

Isten megtartja ígéretét

51 ¹Hallgassatok rám, akik igazságra törekedtek, és az URat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a kút üregére, melyből kiásattatok! ²Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült benneteket! Csak egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és megszaporítottam. ³Bizony, megvigasztalja Siont az ÚR, minden romot megvigasztal benne. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az ÚR kertje. Boldog örvendezés hangzik majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének.

Isten ítéletet tart a világ fölött

⁴Figyeljetek rám, ti, népek, hallgassatok rám, ti, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. ⁵Közel van igazságom, jön már szabadításom, és karommal népeket ítélek. Bennem reménykednek a szigetek, szabadulásukat az én karomtól várják. ⁶Emeljétek szemeteket az égre, tekintsetek le a földre, mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg. ⁷Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól meg ne rettenjetek! ⁸Mert úgy járnak, mint a ruha, melyet megrág a moly, mint a gyapjú, melyet megrág a féreg. De az én igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzedékről nemzedékre.

Régi csoda és új teremtés

⁹Ébredj, ébredj, szedd össze erődet, ó, ÚRnak karja! Ébredj, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején! Hiszen te vágtad ketté Rahabot, te döfted le a tengeri szörnyet! ¹⁰Te szárítottad ki a tengert, a nagy mélység vizeit, te készítettél utat a tenger fenekén, hogy átkelhessenek rajta a megváltottak! ¹¹Így fognak visszatérni azok, akiket az ÚR kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik. ¹²Én, én vagyok a vigasztalótok! Miért félsz a halandótól, az olyan embertől, aki a fű sorsára jut? ¹³Elfelejtetted alkotódat, az URat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?! ¹⁴Hamarosan megszabadul a megkötözött, nem hal meg, nem kerül a sírba, nem fogy el a kenyere. ¹⁵Mert én, az ÚR vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek URa a nevem! ¹⁶Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be, amikor újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek, Sionnak pedig ezt mondom: Az én népem vagy!

Vége a nép nyomorúságának

¹⁷Ébredj már, ébredj már, kelj föl, Jeruzsálem! Kiittad már a harag poharát, melyet az ÚR keze tartott eléd, az öblös poharat, amelytől tántorogsz, kiittad, kiürítetted. ¹⁸Fiai közül, akiket szült, senki sem nyújthat támaszt most neki; fiai közül, akiket fölnevelt, senki sem foghatja a kezét. ¹⁹Két dolog történt veled, s még csak nem is szánnak: pusztulás és összeomlás, éhínség és fegyver. Ki vigasztalhatna meg téged? ²⁰Fiaid aléltan feküdtek minden utcasarkon, mint antilop a hálóban, betelt rajtuk az ÚR haragja, Istened dorgáló szava. ²¹Ezért halld meg ezt, te szegény, aki részeg vagy, de nem bortól: ²²Ezt mondja Urad, az ÚR, Istened, aki népéért perel: Kivettem már kezedből a poharat, melytől tántorogsz, nem kell tovább innod haragom öblös poharából. ²³Kínzóid kezébe adom azt, akik ezt mondták neked: Hajolj le, hadd tapossunk rajtad! Te pedig olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen taposnak.

A szabadulás örömhíre

52 ¹Ébredj, ébredj, Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, te szent város, mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan. ²Rázd le magadról a port, kelj föl, fogságba vitt Jeruzsálem, oldd le nyakadról bilincsedet, Sion fogságba vitt lánya!
³Ezt mondja az ÚR: Ingyen adtalak oda, nem pénzen váltalak meg. ⁴Mert ezt mondja az én Uram, az ÚR: Egykor Egyiptomba került népem, és jövevény volt ott, aztán Asszíria sanyargatta, pedig semmit sem fizetett érte. ⁵Most pedig mit tegyek – így szól az ÚR –, hiszen ingyen vitték el népemet?! Ujjonganak, akik uralkodnak rajta – így szól az ÚR –, és gyalázzák nevemet szüntelen, mindennap. ⁶Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok! ⁷Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! ⁸Hallgasd csak! Őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. ⁹Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! ¹⁰Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára; meglátják majd mindenütt a földön Istenünk szabadítását. ¹¹Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, tisztátalan dolgot ne érintsetek! Vonuljatok ki belőle, tisztítsátok meg magatokat, akik az ÚR edényeit hordozzátok! ¹²De nem kell sietve vonulnotok, futva menekülnötök, mert az ÚR jár előttetek, és Izráel Istene lesz mögöttetek is.

A félreismert szolga diadala

¹³Íme, eredményes lesz a szolgám! Magasztos lesz és felséges, igen magasra emelkedik. ¹⁴Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz volt; nem volt már emberi a külseje, kinézete nem volt emberhez hasonló. ¹⁵De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyasmit tudnak meg, amiről addig nem hallottak. 53 ¹Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az ÚR karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? ²Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. ³Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. ⁴Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. ⁵Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. ⁶Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. ⁷Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. ⁸Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! ⁹A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. ¹⁰Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. ¹¹Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. ¹²Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.

Isten örök hűsége és irgalma

54 ¹Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! – mondja az ÚR. ²Tágas helyet keress a sátradnak, feszítsd ki sátorlapjaidat, ahogy csak lehet! Húzd meg jól a köteleidet, erősen verd le cövekeidet! ³Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz, utódaid elfoglalják a népek birtokát, és elpusztított városokat telepítenek be. ⁴Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára többé nem emlékezel. ⁵Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek URa a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. ⁶Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az ÚR, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: ⁷Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. ⁸Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó URad. ⁹Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé. ¹⁰Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő URad. ¹¹Ó, te nyomorult, vihartépte, vigasztalan! Íme, én drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat. ¹²Rubinból készítem el bástyáid ormait, kapuidat briliánskövekből, falaidat körös-körül pedig gyémántokból. ¹³Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. ¹⁴Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. ¹⁵Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az. Aki rád támad, elesik veled szemben. ¹⁶Hiszen én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti, és fegyvert készít munkájával, én teremtettem az öldöklőt is, hogy pusztítson. ¹⁷Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az ÚR szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot – így szól az ÚR.

Isten hívó szava

55 ¹Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! ²Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat! ³Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. ⁴Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. ⁵Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenednek, az ÚRnak dicsőségére, Izráel Szentjének dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

Isten igéje eléri célját

⁶Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! ⁷Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. ⁸Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. ⁹Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. ¹⁰Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ¹¹ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. ¹²Bizony, örömmel vonultok majd ki, és békességben vezetnek titeket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak. ¹³A tövis helyén boróka nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére történik ez: örök jelként, amelyet nem lehet eltörölni.

KNB SZIT STL BD RUF KG