Keresés a Bibliában

3 1Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, 2senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. 3Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, engedetlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és egymással gyűlölködők voltunk. 4Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, 5megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által, 6akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek. 8Igaz beszéd ez, és azt akarom, hogy erősítsd meg bennük ezt, hogy akik hisznek Istenben, igyekezzenek elöljárni a jócselekedetekben. Jó ez és hasznos az emberek számára.
9Az oktalan vitákat, nemzetségtáblákat, veszekedéseket és a törvényről való vitatkozásokat ellenben kerüld, mert azok haszontalan és hiábavaló dolgok. 10Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, 11tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.
12Mihelyt hozzád küldöm Artemászt vagy Tichikuszt, siess, gyere hozzám Nikopoliszba! Úgy határoztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet. 13A törvénytanító Zénászt, valamint Apollót gondosan ellátva küldd tovább, hogy ne legyen hiányuk semmiben. 14De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
15Köszöntenek a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben!
Kegyelem legyen mindnyájatokkal!

KNB SZIT STL BD RUF KG


1 1Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola 2Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
3Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, amikor szüntelenül, éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. 4Ilyenkor – könnyeidre emlékezve – úgy szeretnélek látni, hadd teljek el örömmel. 5Eszembe jut a benned levő képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és bizton tudom, tebenned is megvan.
6Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van. 7Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. 8Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. 9Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. 10Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és a halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. 11Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója.
12Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig. 13Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez hittel és szeretettel Krisztus Jézusban! 14Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik!
15Hiszen tudod, hogy az ázsiaiak valamennyien cserben hagytak, köztük Figelosz és Hermogenész is. 16Könyörüljön az Úr Oneziforosz házán: sokszor felüdített engem, és bilincseim miatt nem szégyenkezett, 17hanem amikor Rómába jött, szorgalmasan keresett, és meg is talált. 18Adja meg neki az Úr, hogy irgalmat leljen az Úr előtt azon a napon! Hogy milyen szolgálatokat tett Efezusban, azt te tudod legjobban.
2 1Fiam, légy tehát erős a Jézus Krisztusban levő kegyelem által, 2és amit tőlem számos tanú által megerősítve hallottál, bízd azt hűséges, mások tanítására is alkalmas emberekre. 3Fáradozz, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött. 5A versenyző is csak akkor nyer koszorút, ha szabályszerűen versenyez. 6A termésből elsősorban a fáradozó földművest illeti a részesedés. 7Értsd meg, amit mondok: az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts! 8Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halottak közül, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, 9amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. 10Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. 11Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; 12ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, 13de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
14Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. 15Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét. 16A gonosz, üres fecsegéseket viszont kerüld, mert azok jobbára istentelenséghez vezetnek. 17Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene. Ezek közül való Himéneosz és Filétosz is, 18akik eltévelyedtek az igazságtól, azt állítva, hogy a feltámadás már megtörtént – és jó néhány ember hitét feldúlják. 19De a szilárd alap, amelyet Isten lefektetett, rendületlenül áll, és ez a pecsétje: »Ismeri az Úr az övéit«, továbbá: »Hagyjon fel a gonoszsággal mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül!« (Szám 16,5) 20De egy nagy házban nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és agyagból valók is; az előbbiek tisztességes, az utóbbiak pedig közönséges célokra. 21Aki magát az utóbbiaktól tisztán tartja, az tisztességes célra való, szent, az Úr számára hasznos, minden jó dologra alkalmas edény lesz.
22Kerüld az ifjúkor vágyait! Igazságosságra, hitre, szeretetre és békességre törekedj azokkal, akik tiszta szívvel hívják segítségül az Urat. 23Az oktalan és zabolátlan vitákat kerüld, tudva, hogy viszályokat szülnek. 24Márpedig az Úr szolgájának nem veszekednie kell, hanem mindenkihez jóságosnak, tanításra alkalmasnak és béketűrőnek kell lennie. 25Azokat pedig, akik ellenszegülnek neki, szelídséggel meg kell feddenie, hátha egyszer töredelmet ad nekik is Isten az igazság megismerésére, 26és magukhoz térnek az ördög kelepcéjéből, aki fogva tartja őket a maga kedvére.
3 1Azt pedig tudnod kell, hogy az utolsó napokban veszedelmes idők következnek. 2Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők, kevélyek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, gonoszok, 3szeretetlenek, békétlenkedők, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, rosszakarók, 4árulók, vakmerők, felfuvalkodottak; inkább fogják szeretni a gyönyört, mint Istent. 5A vallásosság látszatát viselni fogják ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld! 6Ezek közül valók ugyanis azok, akik beosonnak a házakba, és rabul ejtenek bűnökkel terhelt, különböző vágyaktól hajtott asszonyokat, azokat, 7akik mindig tanulnak, de az igazság ismeretére soha el nem jutnak. 8Ahogy Jannész és Jambrész ellene szegültek Mózesnek, úgy szegülnek ellene ezek is az igazságnak, mert bomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek. 9De sokra nem jutnak ezzel: ostobaságuk éppúgy nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt, mint ahogy azoké is az lett.
10Te követted tanításomat, életmódomat, elhatározásomat, hitemet, béketűrésemet, szeretetemet, türelmemet, 11üldöztetéseimet, szenvedéseimet. Mi minden történt velem Antióchiában, Ikóniumban és Lisztrában, milyen üldözéseket álltam ki! És mindezekből kiszabadított engem az Úr! 12De hiszen mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni! 13A gonosz emberek és a csalók viszont a gonoszságban haladnak előre: tévelygésbe vezetnek és tévelyegnek. 14Te azonban tarts ki abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél! Hiszen tudod, kiktől tanultad, 15és gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat, amelyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségre szolgáló bölcsességet adhatnak neked. 16Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságosság oktatására, 17hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,6 Az apostol buzdító szavai bensőségesek, telve aggodalommal. Isten kegyelméhez társulnia kell az emberi erőfeszítéseknek; s Pál tudatában van annak, hogy Timóteus milyen fiatal még. Tudja, hogy munkája folyamán sok, nehéz megpróbáltatás vár tanítványára, ezért aggódik annyira. A szent hívás az, amely a keresztény életre szólít. Isten örök időktől eltervezte ezt, míg végül kinyilvánította Jézus Krisztus megtestesülése által.

2,10 Krisztus elégtételt adott mindenki helyett, de az üdvözítő tervnek megfelelően Isten azt akarja, hogy az üdvösség szolgái és munkatársai ne csak az evangélium hirdetésével, hanem saját szenvedéseikkel is részt vállaljanak az emberiség megváltásában. A szöveg magában rejti a szentek egységének hittételét.

2,20 Nem szabad csodálkozni azon, ha az egyházban a szentek (= arany) és jók (= ezüst) mellett rosszak is vannak. A szétválasztás az utolsó ítéleten fog megtörténni.

3,8 Jannész és Jambrész két egyiptomi varázsló volt, akik szembeszálltak Mózessel, amikor a fáraótól népe szabadságát kérte.

3,15 Szent Írások: az Ószövetség szent könyvei, sugalmazott írások, Isten szavát tartalmazzák. Ahhoz azonban, hogy belőlük üdvösségre szóló, igazi bölcsességet nyerjünk, Krisztusba vetett hittel kell olvasnunk azokat, mert mindezek az írások őrá, a Megváltóra mutatnak.