6 ¹Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, ²látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. ³Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!« ⁴Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.
⁵Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, ⁶megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében ⁷így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
⁸Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
⁹Noé nemzetségének története a következő. Noé igaz és tökéletes ember volt nemzedékében: Istennel járt. ¹⁰Három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet.
¹¹A föld azonban megromlott Isten előtt, és telve volt gonoszsággal. ¹²Amikor aztán látta Isten, hogy a föld megromlott – mert romlott útra tért minden test a földön –, ¹³azt mondta Noénak: »Elérkezett a vége minden testnek előttem: megtelt a föld gonoszsággal általuk, s én elpusztítom őket a földről.
¹⁴Készíts magadnak bárkát cédrusfából – kamrákat készíts a bárkában –, és kend be szurokkal belülről, kívülről. ¹⁵Így készítsd el: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége, és harminc könyök a magassága. ¹⁶Készíts ablakot a bárkára, s attól egykönyöknyire legyen a teteje; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el; alsó, középső és felső fedélzetet készíts benne.
¹⁷Mert íme, én az özön vizeit hozom majd a földre, hogy megöljek minden testet, amelyben az élet lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, elvész. ¹⁸Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te, és veled a fiaid, a feleséged és a fiaid feleségei. ¹⁹Vigyél be a bárkába minden állatból, minden testből kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy életben maradjanak veled. ²⁰A madárból, faja szerint, a lábasjószágból, faja szerint, s a föld minden csúszómászójából, faja szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be majd veled, hogy életben maradjon. ²¹Végy magaddal minden eledelből is, ami ennivaló, s hordd be magadhoz, hogy eleségül legyen neked és nekik.«
²²Meg is tette ezt Noé. Mindent megtett úgy, ahogy Isten megparancsolta neki.
7 ¹Azt mondta erre az Úr Noénak: »Menj be a bárkába, te és egész házad népe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. ²Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, ³az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. ⁴Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amelyet alkottam!« ⁵Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr megparancsolt neki. ⁶Hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz elárasztotta a földet.
⁷Bement tehát Noé a bárkába az özönvíz elől, és vele fiai, felesége, és fiainak feleségei. ⁸A tiszta és tisztátalan állatokból, a madarakból is, és mindabból, ami mozog a földön, ⁹kettő-kettő, hím és nőstény ment be Noéhoz a bárkába, amint az Úr megparancsolta Noénak. ¹⁰Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.
¹¹Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján feltört a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég zsilipjei, ¹²és negyven napon és negyven éjen át esett az eső a földre. ¹³Ugyanazon a napon ment be Noé a bárkába, és vele Szem, Kám és Jáfet, a fiai, s velük felesége és fiainak három felesége, ¹⁴ők, és minden állat, faja szerint, minden lábasjószág, faja szerint, és minden csúszómászó, amely mozog a földön, faja szerint, minden, ami repül, faja szerint, minden madár és minden szárnyas. ¹⁵Kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába minden testből, amelyben az élet lehelete volt. ¹⁶Hím és nőstény ment be minden testből, amely bement, amint Isten megparancsolta neki. És bezárta őt az Úr kívülről.
¹⁷A vízözön pedig negyven napig áradt a földre. A vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a földről. ¹⁸Azután rettenetesen megáradtak, és betöltöttek mindent a föld színén; a bárka pedig továbbhaladt a vizeken. ¹⁹Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: ²⁰tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított.
²¹Oda is veszett minden test, amely mozgott a földön, minden madár és barom, vad, és minden csúszómászó, amely nyüzsög a földön – és valamennyi ember. ²²Minden meghalt, amiben a szárazföldön az élet lehelete volt. ²³Eltörölt tehát minden lényt, amely a földön volt, embert, jószágot, csúszómászót és égi madarat, eltörölte őket a földről, csak Noé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. ²⁴Százötven napig tartották hatalmukban a vizek a földet.
8 ¹Ekkor megemlékezett Isten Noéról, s minden állatról és minden baromról, amely vele volt a bárkában. Szelet támasztott a földön, és a vizek apadni kezdtek. ²Bezárultak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, s megszűnt az eső az égből. ³A vizek visszahúzódtak a földről, folytak visszafelé, és százötven nap múlva apadni kezdtek. ⁴A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállapodott a bárka Ararát hegyein. ⁵A vizek pedig egyre apadtak a tizedik hónapig: s a tizedik hónapban a hónap első napján előtűntek a hegyek ormai.
⁶Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; ⁷az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. ⁸Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. ⁹De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára – ugyanis víz volt még az egész földön. – Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. ¹⁰Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. ¹¹Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, ¹²de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
¹³Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. ¹⁴A második hónapra, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
¹⁵Ekkor Isten így szólt Noéhoz: ¹⁶»Szállj ki a bárkából, te és veled a feleséged, fiaid és a fiaid feleségei! ¹⁷Hozd ki magaddal az összes állatot, amely veled van, minden testet, szárnyast, lábasjószágot, és minden csúszómászót, amely nyüzsög a földön! Járjatok-keljetek a földön: szaporodjatok és sokasodjatok rajta!« ¹⁸Kiszállt tehát Noé és vele fiai, a felesége és fiainak a feleségei, ¹⁹és kijött a bárkából valamennyi állat, lábasjószág és csúszómászó, amely nyüzsög a földön, faja szerint.
²⁰Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. ²¹Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: »Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. ²²Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.«
9 ¹Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! ²Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! ³Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, ⁴csak a húst a vérével ne egyétek. ⁵A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől.

⁶Aki embervért ont,
ember ontsa ki annak vérét,
mert az ember
Isten képére alkottatott.

²⁵így szólt:
»Átkozott legyen Kánaán,
legyen utolsó szolgája testvéreinek!«

²⁶Majd ezt mondta:
»Áldott legyen az Úr, Szem Istene,
és legyen Kánaán a szolgája!

²⁷Terjessze ki Isten Jáfetet,
lakozzék Szem sátraiban,
s Kánaán legyen a szolgája!«

KNB SZIT STL BD RUF KG