Keresés a Bibliában

3 1A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« 2Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. 3Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« 4A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogyis haltok meg! 5Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!«
6Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. 7Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. 8S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.
9Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« 10Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« 11Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« 12Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« 13Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.«

14Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott
minden állat és földi vad között;
a hasadon járj,
és port egyél életed valamennyi napján!

15Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé,
ivadékod és az ő ivadéka közé:
Ő széttiporja fejedet,
te pedig a sarkát mardosod.«

16Az asszonynak pedig azt mondta:
»Megsokasítom gyötrelmeidet
és terhességed kínjait!
Fájdalommal szüld a gyermekeket!
Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!«

17Ádámnak pedig azt mondta:
»Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél a fáról,
amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél,
átkozott legyen a föld miattad!
Fáradozva élj belőle
életed minden napján!

18Teremjen az neked tövist és bogáncsot,
és edd csak a föld növényeit!

19Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba!«

20És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.
21Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, 22és azt mondta az Úr Isten: »Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!«
23Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
4 1Az ember aztán megismerte feleségét, Évát. Az fogant, megszülte Káint, és így szólt: »Embert kaptam Istentől!« 2Majd ismét szült: az öccsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. 3Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. 4Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, 5de Káinra és ajándékaira nem tekintett. Nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. 6Ám az Úr azt mondta neki: »Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? 7Nemde ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!« 8Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: »Menjünk ki!« Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt testvérére, Ábelre, és megölte. 9Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: »Hol van Ábel, a testvéred?« Ő így felelt: »Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?« 10Azt mondta erre neki: »Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. 11Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! 12Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!« 13Azt mondta erre Káin az Úrnak: »Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném. 14Íme, ma kivetsz engem e föld színéről, el kell takarodnom színed elől, s kóbor bujdosó lesz belőlem a földön: így bárki megölhet, aki rám talál!« 15Azt mondta erre az Úr neki: »Korántsem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!« Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál.
16Eltávozott erre Káin az Úr színe elől, és bujdosóként lakott Nód földjén, Édentől keletre.
17Káin aztán megismerte feleségét, s az fogant, és megszülte Hénokot. Majd várost épített, s azt elnevezte a fia nevéről Hénoknak. 18Hénok aztán nemzette Irádot, Irád pedig nemzette Mehujaélt, Mehujaél pedig nemzette Matuzsálemet, Matuzsálem pedig nemzette Lámeket. 19Ez két feleséget vett: az egyiknek a neve Áda, a másiknak a neve Cilla. 20Áda megszülte Jábelt: ez lett a sátorlakók és a pásztorok atyja. 21Öccsét Jubálnak hívták: ez lett a lantosok és a furulyások atyja. 22Cilla is szült: Tubálkaint, aki kovács lett, és mindenféle réz- és vasmunkának művese. Tubálkain nővére Noéma volt.

23Lámek azt mondta a feleségeinek:
»Áda és Cilla, halljátok szavamat
Lámek feleségei, hallgassátok szózatomat:
Megöltem sebemért egy férfit,
Sérülésemért egy ifjút:

24Hétszeres a bosszú Káinért:
De hetvenhétszeres Lámekért!«

25Ádám megismerte még a feleségét, s az fiút szült, és elnevezte Szetnek, mondván: »Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin!« 26Szetnek szintén született fia, ezt Enósnak nevezte el; ő kezdte segítségül hívni az Úr nevét.
5 1Ádám nemzetségtáblája. Azon a napon, amelyen Isten az embert teremtette, az Isten hasonlatosságára alkotta. 2Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta, és embernek nevezte el őket, azon a napon, amelyen teremtette. 3Amikor aztán Ádám százharminc esztendős lett, gyermeket nemzett a maga képére és hasonlatosságára, s elnevezte azt Szetnek. 4Azután, hogy Szetet nemzette, Ádám még nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 5Ádám összesen kilencszázharminc esztendeig élt, azután meghalt.
6Amikor Szet százöt esztendős lett, Enóst nemzette. 7Miután Enóst nemzette, Szet még nyolcszázhét esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. 8Szet összesen kilencszáztizenkét esztendeig élt, aztán meghalt.
9Amikor Enós kilencvenesztendős lett, Káinánt nemzette. 10Ennek születése után nyolcszáztizenöt esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. 11Enós összesen kilencszázöt esztendeig élt, s aztán meghalt.
12Amikor Káinán hetvenesztendős volt, nemzette Maláleélt. 13Káinán azután, hogy Maláleélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 14Káinán összesen kilencszáztíz esztendeig élt, azután meghalt.
15Amikor Maláleél hatvanöt esztendős volt, nemzette Járedet. 16Maláleél azután, hogy Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 17Maláleél összesen nyolcszázkilencvenöt esztendeig élt, azután meghalt.
18Amikor Járed százhatvankét esztendős volt, nemzette Hénokot. 19Járed azután, hogy Hénokot nemzette, nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 20Járed összesen kilencszázhatvankét esztendeig élt, azután meghalt.
21Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. 22És Hénok az Istennel járt. Azután, hogy Matuzsálemet nemzette, háromszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 23Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. 24Kedves volt Isten előtt, és nem találták, mert Isten elvitte.
25Amikor Matuzsálem száznyolcvanhét esztendős volt, nemzette Lámeket. 26Matuzsálem azután, hogy Lámeket nemzette, hétszáznyolcvankét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 27Matuzsálem összesen kilencszázhatvankilenc esztendeig élt, azután meghalt.
28Amikor Lámek száznyolcvankét esztendős volt, fiút nemzett, 29és elnevezte Noénak, mondván: »Ez vigasztal meg majd minket kezünk munkáiban és fáradalmaiban a földön, melyet az Úr megátkozott!« 30Lámek azután, hogy Noét nemzette, ötszázkilencvenöt esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. 31Lámek összesen hétszázhetvenhét esztendeig élt, azután meghalt.
32Noé pedig, amikor ötszáz esztendős volt, nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet.
6 1Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, 2látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. 3Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!« 4Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.
5Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, 6megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében 7így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
8Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
9Noé nemzetségének története a következő. Noé igaz és tökéletes ember volt nemzedékében: Istennel járt. 10Három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet.
11A föld azonban megromlott Isten előtt, és telve volt gonoszsággal. 12Amikor aztán látta Isten, hogy a föld megromlott – mert romlott útra tért minden test a földön –, 13azt mondta Noénak: »Elérkezett a vége minden testnek előttem: megtelt a föld gonoszsággal általuk, s én elpusztítom őket a földről.
14Készíts magadnak bárkát cédrusfából – kamrákat készíts a bárkában –, és kend be szurokkal belülről, kívülről. 15Így készítsd el: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége, és harminc könyök a magassága. 16Készíts ablakot a bárkára, s attól egykönyöknyire legyen a teteje; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el; alsó, középső és felső fedélzetet készíts benne.
17Mert íme, én az özön vizeit hozom majd a földre, hogy megöljek minden testet, amelyben az élet lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, elvész. 18Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te, és veled a fiaid, a feleséged és a fiaid feleségei. 19Vigyél be a bárkába minden állatból, minden testből kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy életben maradjanak veled. 20A madárból, faja szerint, a lábasjószágból, faja szerint, s a föld minden csúszómászójából, faja szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be majd veled, hogy életben maradjon. 21Végy magaddal minden eledelből is, ami ennivaló, s hordd be magadhoz, hogy eleségül legyen neked és nekik.«
22Meg is tette ezt Noé. Mindent megtett úgy, ahogy Isten megparancsolta neki.
7 1Azt mondta erre az Úr Noénak: »Menj be a bárkába, te és egész házad népe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. 2Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, 3az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. 4Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amelyet alkottam!« 5Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr megparancsolt neki. 6Hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz elárasztotta a földet.
7Bement tehát Noé a bárkába az özönvíz elől, és vele fiai, felesége, és fiainak feleségei. 8A tiszta és tisztátalan állatokból, a madarakból is, és mindabból, ami mozog a földön, 9kettő-kettő, hím és nőstény ment be Noéhoz a bárkába, amint az Úr megparancsolta Noénak. 10Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.
11Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján feltört a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég zsilipjei, 12és negyven napon és negyven éjen át esett az eső a földre. 13Ugyanazon a napon ment be Noé a bárkába, és vele Szem, Kám és Jáfet, a fiai, s velük felesége és fiainak három felesége, 14ők, és minden állat, faja szerint, minden lábasjószág, faja szerint, és minden csúszómászó, amely mozog a földön, faja szerint, minden, ami repül, faja szerint, minden madár és minden szárnyas. 15Kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába minden testből, amelyben az élet lehelete volt. 16Hím és nőstény ment be minden testből, amely bement, amint Isten megparancsolta neki. És bezárta őt az Úr kívülről.
17A vízözön pedig negyven napig áradt a földre. A vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a földről. 18Azután rettenetesen megáradtak, és betöltöttek mindent a föld színén; a bárka pedig továbbhaladt a vizeken. 19Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: 20tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított.
21Oda is veszett minden test, amely mozgott a földön, minden madár és barom, vad, és minden csúszómászó, amely nyüzsög a földön – és valamennyi ember. 22Minden meghalt, amiben a szárazföldön az élet lehelete volt. 23Eltörölt tehát minden lényt, amely a földön volt, embert, jószágot, csúszómászót és égi madarat, eltörölte őket a földről, csak Noé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. 24Százötven napig tartották hatalmukban a vizek a földet.
8 1Ekkor megemlékezett Isten Noéról, s minden állatról és minden baromról, amely vele volt a bárkában. Szelet támasztott a földön, és a vizek apadni kezdtek. 2Bezárultak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, s megszűnt az eső az égből. 3A vizek visszahúzódtak a földről, folytak visszafelé, és százötven nap múlva apadni kezdtek. 4A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállapodott a bárka Ararát hegyein. 5A vizek pedig egyre apadtak a tizedik hónapig: s a tizedik hónapban a hónap első napján előtűntek a hegyek ormai.
6Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; 7az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. 8Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. 9De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára – ugyanis víz volt még az egész földön. – Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. 10Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. 11Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, 12de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
13Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. 14A második hónapra, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
15Ekkor Isten így szólt Noéhoz: 16»Szállj ki a bárkából, te és veled a feleséged, fiaid és a fiaid feleségei! 17Hozd ki magaddal az összes állatot, amely veled van, minden testet, szárnyast, lábasjószágot, és minden csúszómászót, amely nyüzsög a földön! Járjatok-keljetek a földön: szaporodjatok és sokasodjatok rajta!« 18Kiszállt tehát Noé és vele fiai, a felesége és fiainak a feleségei, 19és kijött a bárkából valamennyi állat, lábasjószág és csúszómászó, amely nyüzsög a földön, faja szerint.
20Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. 21Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: »Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. 22Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.«
9 1Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! 2Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! 3Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, 4csak a húst a vérével ne egyétek. 5A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől.

6Aki embervért ont,
ember ontsa ki annak vérét,
mert az ember
Isten képére alkottatott.

7Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!«
8Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: 9»Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, 10és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. 11Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.«
12Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: 13szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. 14Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, 15és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet. 16A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem arról az örök szövetségről, amely Isten között és a földön lévő minden testet éltető lélek között létrejött.«
17Majd azt mondta Isten Noénak: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet közöttem és a földön levő minden test között szereztem.«
18Noé fiai tehát, akik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; Kám ősatyja lett Kánaánnak. 19Ők hárman voltak Noé fiai, s ezektől terjedt el minden emberi nemzetség az egész földön.
20Noé aztán, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. 21Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában. 22Amikor ezt Kánaán apja, Kám meglátta, azt ugyanis, hogy apja szemérme ki van takarva, hírül adta kint levő két testvérének. 23Ám Szem és Jáfet vállukra terítették a palástot, és hátrafelé haladva betakarták apjuk szemérmét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk szégyenét. 24Amikor aztán Noé felébredt a részegségből, s megtudta, mit tett vele a kisebbik fia,

25így szólt:
»Átkozott legyen Kánaán,
legyen utolsó szolgája testvéreinek!«

26Majd ezt mondta:
»Áldott legyen az Úr, Szem Istene,
és legyen Kánaán a szolgája!

27Terjessze ki Isten Jáfetet,
lakozzék Szem sátraiban,
s Kánaán legyen a szolgája!«

28Noé a vízözön után háromszázötven esztendeig élt még. 29Aztán beteltek napjai, amelyek összesen kilencszázötven esztendőt tettek ki, és meghalt.
10 1Noé fiainak, Szem, Kám és Jáfetnek, nemzetsége a következő: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.
2Jáfet fiai: Gómer, Magóg, Madáj, Jáván, Tubál, Mesek és Tírász. – 3Gómer fiai pedig: Askenáz, Rifát és Togorma. – 4Jáván fiai pedig: Elisa, Tarzis, Kittím és Rodáním. 5Ezekből különültek el a nemzetek szigetei, országaik szerint, mindegyik a maga nyelve, családja és nemzete szerint.
6Kám fiai pedig: Kús, Micrajim, Pút és Kánaán. – 7Kús fiai: Sába, Havila, Szabáta, Regma és Szabátáka. – Regma fiai: Sába és Dedán. – 8Kús nemzette még Nimródot: ő volt az első uralkodó a földön. 9Erős vadász is volt az Úr előtt, azért vált közmondássá: »Mint Nimród, olyan erős vadász az Úr előtt.« 10Birodalmának kezdete volt: Babilon, Erek, Akkád és Kálne, Sineár földjén. 11Erről a földről kiment Asszúrba, és megépítette Ninivét, Rehobót-Írt, Kálét 12és Reszent – Ninive és Kále között –, vagyis a nagy várost. 13Micrajim nemzette: a luditákat, az anamitákat, a lahabitákat, a neftuitákat, 14a fetruszitákat, a kaszluitákat és a kaftoriakat – ezek közül vonultak ki a filiszteusok. 15Kánaán pedig nemzette: Szidont, az elsőszülöttét, valamint a hetitákat, 16a jebuzitákat, az amoritákat, a girgasitákat, 17a hivvitákat, az arákitákat, a színitákat, 18az arvaditákat, a zemaritákat és a hamatitákat. Miután a kánaániak nemzetségei szétszéledtek, 19a kánaániak területe Szidontól, ha Gerár felé megyünk, Gázáig, ha Szodoma, Gomorra, Adáma és Ceboim felé megyünk, Lesáig terjedt. 20Ezek Kám fiai, nemzetségeik, nyelveik, utódaik, országaik és nemzeteik szerint.
21Szemtől, Héber valamennyi fiának atyjától, Jáfet bátyjától is születtek fiak. 22Szem fiai: Élám, Asszúr, Arfaxád, Lúd és Arám. – 23Arám fiai: Úc, Húl, Geter és Mes. 24Arfaxád Selahot nemzette, ettől Héber származott, 25Hébernek meg két fia született: az egyiknek a neve Peleg – azért, mert az ő napjaiban került felosztásra a föld –, a testvérének neve pedig Joktán. 26Ez a Joktán nemzette Elmodádot, Sálefet, Hacármótot, Járét, 27Hadorámot, Uzált, Deklát, 28Ebált, Abimaélt, Sábát, 29Ofírt, Havilát és Jobábot; ezek mind Joktán fiai. 30Lakóhelyük Mésából haladva Szefárig, a keleti hegységig terjedt.
31Ezek Szem fiai, nemzetségeik, nyelveik, országaik és nemzeteik szerint.
32Ezek Noé fiainak nemzetségei, népeik és nemzeteik szerint; ezekből különültek el a nemzetek a földön a vízözön után.
11 1A föld akkor még egy ajkú és egyazon beszédű volt. 2Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy mezőségre bukkantak, és ott letelepedtek. 3Azt mondták egymásnak: »Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki tűzben!« Aztán felhasználták a téglát építőkőnek, az aszfaltot meg habarcsnak, 4és azt mondták: »Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy híressé tegyük nevünket, és szét ne szóródjunk az egész földre!«
5Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet építettek az ember fiai, 6és azt mondta az Úr: »Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész: ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. 7Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!« 8Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését. 9Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, s onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.
10Szem nemzetsége a következő: Szem százesztendős volt, amikor Arfaxádot nemzette, két esztendővel a vízözön után. 11Szem azután, hogy Arfaxádot nemzette, ötszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
12Amikor aztán Arfaxád harmincöt esztendős lett, nemzette Selahot. 13Arfaxád azután, hogy Selahot nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
14Amikor aztán Selah harmincesztendős volt, nemzette Hébert. 15Selah azután, hogy Hébert nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
16Amikor aztán Héber harmincnégy esztendős volt, nemzette Peleget. 17Héber azután, hogy Peleget nemzette, négyszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
18Amikor aztán Peleg harmincesztendős volt, nemzette Reut. 19Peleg azután, hogy Reut nemzette, kétszázkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
20Amikor aztán Reu harminckét esztendős volt, nemzette Szerugot. 21Reu azután, hogy Szerugot nemzette, kétszázhét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
22Amikor aztán Szerug harmincesztendős volt, nemzette Náchort. 23Szerug azután, hogy Náchort nemzette, kétszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
24Amikor aztán Náchor huszonkilenc éves volt, nemzette Terahot. 25Náchor az után, hogy Terahot nemzette, száztizenkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
26Amikor aztán Terah hetvenesztendős volt, nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt.
27Terah nemzetsége pedig a következő. Terah nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt, Hárán pedig nemzette Lótot. 28De Hárán meghalt apja, Terah színe előtt a szülőföldjén, a káldeai Úrban. 29Ábrám és Náchor pedig feleséget vettek maguknak: Ábrám feleségének a neve Sárai volt, Náchor feleségének a neve pedig Melka. Ez Háránnak, Melka apjának és Jeszka apjának volt a lánya. 30Sárai azonban meddő volt, s így nem volt gyermeke. 31Terah azután fogta Ábrámot, a fiát, és Lótot, Háránnak, a fiának a fiát, valamint Sárait, a menyét, fiának, Ábrámnak a feleségét, és kivezette őket a káldeai Úrból, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Háránig, és ott megtelepedtek. 32És Terah kétszázöt esztendős volt, amikor meghalt Háránban.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,1 A kígyó (az ókori ember számára titokzatos, bölcs és fenyegető lény) kimondja az ember rejtett gondolatát: Isten rosszat akar, irigyli tőle, hogy szabadon a maga lábára álljon, és megtapasztaljon jót és rosszat.

3,7 Nem valami isteni tudást, hanem a szégyent és esendőségét ismerte meg az ember. Elveszítette az önfeledt ártatlanságot.

3,14 Isten az ember oldalára áll a kígyóval szemben.

3,16 A nőt mint anyát és feleséget sújtja az ítélet.

3,23 Ez a tulajdonképpeni büntetés: az ember Istentől távol, korlátozott lehetőségek közt kell, hogy éljen.

4,1 Az emberiség családfájának kezdete.

4,2 A vándorló pásztorok az ókorban a letelepedett parasztoknak alávetetten éltek.

4,4 Isten »rátekint« Ábel áldozatára, azaz az áldozat bemutatóját jóléttel ajándékozza meg.

4,7 A bűn a legveszedelmesebb démon, amely az emberre leselkedik, hogy felfalja.

4,16 Nód nem földrajzi név, jelentése esendőség. Édentől keletre, azaz Istentől távol.

4,17 A Teremtés könyvének családfái nem szó szerint, hanem tágabb értelemben értendők: családi kapcsolatként fejezik ki egyes népcsoportok összetartozását, népek rokonságát.

4,23 Lámek dicshimnusza a vérbosszúról.

4,26 Enós jelentése: ember.

5,1 A papi szerzők a tíz egységből álló családfa által kapcsolták az őstörténetet az emberiség történelméhez. A (jelképesen értendő) életkorok jelzik a távoli múltat, és azt, hogy Isten áldása hosszú életet és idős korban is nemző erőt adott a régi időkben.

6,1 A vízözön története két elbeszélés (»jahvista« és »papi« [J és P]) keveréke, innen az eltérések (a bárka méretei, a víz emelkedése, a vízözön időtartama, az állatok száma, stb.). Más népek is áthagyományoztak elbeszéléseket hasonló ősi katasztrófákról (pl. a mezopotámiai Atrahasis mítosz). A bibliai elbeszélés a mezopotámiai árvízkatasztrófát mint Isten ítéletét ábrázolja.

6,1 Töredékes és homályos hagyomány. Az »istenek fiai« jelenthetik a bukott angyalokat, vagy Szet jámbor utódait, akik a bűnös káinitákkal keveredtek.

6,5 Isten »kötve van« a teremtett világhoz (mert szereti): látja, bánkódik rajta.

6,9 Papi hagyomány [P].

7,1 Jahvista elbeszélés [J], részben megismétli az eddig elmondottakat. Azok a »tiszta« állatok, amelyeket fel lehetett áldozni Istennek.

7,6 Az égi és a föld alatti vizek összekeverednek, a világ szinte visszasüllyed az őskáosz állapotába.

8,20 Isten új módon viszonyul az emberhez, mostantól eltűri a benne rejlő rosszat, és a föld (ádámá) sorsát függetleníti az emberétől (ádám).

9,1 Noé egy új emberiség ősatyja: élete fenntartásához az ember más életeket olt ki, de a vért, amely az élet székhelye, nem fogyaszthatja. Ezt a tilalmat az Iszlám és az őskereszténység (a zsidó-keresztények iránti tolerancia jeleként; Csel 15,29) is átvette.

9,8 A szövetség megerősíti Isten igenjét a teremtésre; ennek jele az eget a földdel összekötő szivárvány.

9,20 Kám a kánaániták ősatyja. A történet magyarázatot ad a zsidók és a kánaániak közti ellenségeskedésre.

10,1 A nemzetségtábla a világ (akkor ismert) összes népét tartalmazza és csoportosítja.

10,6 Az itt kezdődő lista nép- és városneveket tartalmaz vegyesen.

10,21 Héber fiai az izraeliták.

11,2 Sineár Mezopotámia, Bábel pedig Babilon, az ókor talán leghatalmasabb városa égig érő templomaival (Zikkurat), amelyek Bábel hatalmának tanúi is voltak.

11,5 A mértéktelen uralomra törés következménye: a népek nem értik többé egymás nyelvét, egymás ellenségeivé válnak.

11,10 Az emberek életkora csökken. Ez jelzi a bűn terjedését, amelynek következménye az eredeti életerő megfogyatkozása.