Keresés a Bibliában

17Ádámnak pedig azt mondta:
»Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél a fáról,
amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél,
átkozott legyen a föld miattad!
Fáradozva élj belőle
életed minden napján!

18Teremjen az neked tövist és bogáncsot,
és edd csak a föld növényeit!

19Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba!«

20És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.
21Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, 22és azt mondta az Úr Isten: »Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!«
23Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,23 Ez a tulajdonképpeni büntetés: az ember Istentől távol, korlátozott lehetőségek közt kell, hogy éljen.